Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1986-10-09

f 21. 10. / Az érdekképviseleti szervekkel közösen gondoskodjanak a szövetkezeti vezetők megfelelő politikai képzéséről és továbbképzéséről. 11. / Gondoskodjanak arról, hogy a két kongresszus közötti személycserék­nél minél több arra alkalmas fiatal és nő kerüljön párttisztségbe. A tisztségviselők választásánál a két kongresszus között is jelölő­­bizottságok működjenek közre. Ahol a feltételek adottak, állítsanak több jelöltet. A politikai munkában nagyobb mértékben hasznosítsák azok élet-, politikai- és mozgalmi tapasztalatait, akik hosszabb időn keresztül töltöttek be különböző párttisztséget. Tudatos kádernevelő tevékenységgel biztosítani kell a párttisztség­viselői utánpótlás bővítését. El kell érni hogy minden tisztségre legyen megfelelő utánpótlás. 12 /Rendszeresen térjenek vissza a kádermunkáról szóló határozat végre­hajtására, elemezzék a helyzetet és tegyék meg a szükséges intézke­déseket a végrehajtás akadályainak megszüntetésére. Az irányító párt­­szervek nyújtsanak folyamatos, érdemi segítséget a pártalapszerveze­­tek kádermunkájához, rendszeresen számoltassák be őket. r~' Ajánlások:- A VIII. kerületi Pártbizottság ajánlja a kerületben működő társadalmi és tömegszervezeteknek, hogy -felsőbb szerveik útmutatása alapján­­tekintsék át a határozat szellemében kádermunkájukat és hozzanak meg­felelő intézkedéseket.- A vállalatok, intézmények a határozat szellemében és a Minisztertanács döntése alapján tekintsék át az állami személyzeti munka helyzetét és a rendeletek alapján határozzák meg feladataikat. Záradék :- A határozattal a VIII. kerületi Pártbizottság 1974. május 10-i, a káder­­munkáról szóló határozata érvényét vesziti. * i j; ^ % 1

Next

/
Thumbnails
Contents