Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1986-02-06
a * 10. Papp Györgyné elvtársnő A Pedagógus PB egy működik, azóta kapcsolatba került az úttörőmozgalommal. Az iskolákban az alapszervezetek határozták meg a feladatokat, van beleszólásuk. Sajnos az év során közvetlen munkakapcsolat nem alakult ki az úttörő elnökséggel, csak a kerületi KISZ-bizottsággal. Káderprobléma: nincs utánpótlás, sajnos a többség 40 év felett van. Az úttörő elnökség létszámára vonatkozóan, javasolja a VB^ nek járuljon hozzá a létszámcsökkentéshez. Kéri a segítséget a szervezeti változásokra. Vannak kezdeményezések: pl.: a patronálók segítsége, a munkásőrséggel is felvettük a kapcsolatot. A versenymozgalomba sokat tudnak segiteni. Bekapcsolódtunk az "együzem- egy iskola" mozgalomba is. dr. Pomázi Lajos elvtárs Egyetért azzal, hogy legalább a konferenciáig meg kell oldani sürgősen a káderproblémát. Politikai problémának tartja, hogy az úttörőszervezet itt áll, ahol áll. Sajnos az önfeledt társadalmi munka, mozgalmi munka már sajnos nincs a fiatalokban. Véleménye szerint meg kell bizni valakit, KISZ vagy pártfeladatként végezze ezt a munkát. dr. Heró Balázs elvtárs Egyetért vele, hogy a káderproblémát sürgősen meg kell oldani. Migkó Gábor János elvtárs Tájékoztatja a VB-t, hogy az úttörőszövetségben ebben funkcióban dolgozó személy politikai munkatársként, a budapestihez tartozva, 6.500 forintos alapfizetéssel alkalmazzák. Tehát anyagi oka nem lehet a káderproblémának. ___________1 ( ........... .......-.— ___________________________ ______ _____ ___________________________________________________________ > — * .■ — ———■ ■- ~ * •