Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1985-10-24
j■ Cserkuti Pál emlékezik I Készek a közösségért teni, alkotni |H j«w^ H ma már nagyon is igé- bevezetésével. Wm í V fc P.yes nöi divatcipőket ál- — Harmincöt esztendő £ //. Rákóczi Ferenc briaád állta a arává* EB í htunk elő. Idáig pedig távlatából visszatekintve naKOCZI Ferenc OrigOCI Oll/O O SZOVOt MBeÉ jAt t hosszú volt a fejlődés út- mondhatom, hogy óriási ■Hl ^a' a fejlődés. Bizony, akkor A vállalat központi ladtunk előre. Éppen a kének a tisztítása, csino■r?M /JBhI- Az ötvenes években mé§ a legoptimistábbak őzemében jól ismerik a napúkban rendezgettem sítása. Például egy kis öt-H m fontos szerene volt az sem hitték volna, hogy a brigad valamennyi tag- a brigád naplóját, s ki- lettel az otthonossá tété' BBR ^ újítási mozgalomnak Fk- fél-kézműipari jelleget jat. Érthető ez. hiszen va- tűnt, hogy nagy erőfeszí- le. Ilyen eset szemtanúi H * kor bíztak mee az úiitá- felváltja ez a ma alkal- Amennyien a TMK-ban lések árán szépen halad- lehetünk, amikor szemel si ügyek vezetésével' Iá- mazott igen magas szín- dolgoznak, s munkájuk- tünk előre. Első ízben a ügyre vesszük a frissen HH - ratlan út volt ez előttünk vonalú technika. Boldog nal fo§va h°l llt jelennek szocialista címet érdé- tatarozott épületegyüttes HH| JB s előttem is De azért az vagyok. hogy ennek a ha- meS-..hül ott- Merf a bri- melte ki kollektívánk, környékének a parkosítá-BH ~t ötletekben" elgondolások- talmas változásnak alko- §?d összetétele is nagyon Aztán fokozatosan lép- sát. A legforgalmasabb KSH ; I • ^^B bán nem volt hiánv A részese lehettem. Ezért változatos, sok szakma tünk előre, jött a zászló, helyen pedig szemet-lel-HH \ i . mozgalom fellendítésére is mondom el emlékei- J^ovelőit egyesíti sorai- a bronz, az ezüst, majd két gyönyörködtető kerí-19 ötletnapokat rendeztünk met- bogy majd az utó- dan‘ Amikor 19<7-ben az arany fokozat. Igaz, tést készítettek az egész mm Amikor mnírra f ahol bárki elmondhatta kor érezze, lássa, milyen megalakultak, bizony hogy néhányat közülük nyáron át nyíló virágok MB emlékeit mén^lVL J®? javaslatát. Ott helyben hatalmas munkát végez- botladozva kerestek a több alkalommal is meg- védelmére. ■EB gozó. Lénveú'.hpn A” volt egv 3—4 tagból álló tünk ahg negyvenéves módját annak, hogy mi- szereztünk. Most is, az Ahogy betekintünk a M most is mnnl ' i bizottság az mindjárt gyárunkban. yfn tartalmú felajánlá- arany fokozat birtokosai naplóba kiderül, hogy a iUfiM 1S munkával írja ... . Jd sokat tegyenek. Mert az vagyunk, s remélem, jj Rákóczi Ferenc szo-Wm vállalatunk történelmét. Ír"1Af f0^ Cserkuti Pál visszaem- elhatározás nyomán fű- hogy a nehezebb körül- dal sta brigád azTdei év WM Cserkút! Pál anyaggaz- ^ Agakkor kialakult lekezeseben nem feled- tötte őket a vágy. hogy a menyek között is tartani e ső nyolc hónapjában Ml dakodü-. s kettő híján ^knaamCgfelGín Kezetl , Err? sem- napi kötelező munkán tudjuk ezt a szintet. mlr 820 óra Sdalm" ■ hatvan eves. Azok közé o ent a dltazas: TM hogy a vállalattal együtt túl. olyasmit is cseleked- A napi munkál, amely- munkáf végzett Persze BH tar ozik, akik szinte a TM0.:. H ? f f dü‘g°Zük fejlődtek a jenek. amivel az egész ért a fizetésüket kapják gyümölcsözőtevékenysé- K ■B Va lahit, letre.iőtte óta er^kig. Ha M emIek- legtöbbet. Korszerűen válla]at. de föleg a köz. nem is jegyzik külön a |üket nem csupán a t ■B megszakítás nélkül dől- ^L°“'Gyu,lauzTM; művelt garda irányit tér- ponti egység dolgozóinak naplóba, mert azt termé- SLysST területére * ■HE goznak itt. Harmincöt év .' Lg;ví magava mel a bonyolult vallalat a jó munkahelyi közérze- szetes folyamatnak tart- korlátozzák mert szívflH alatt megért sok szép si.ef minden posztján. Erde- tét növelhetik. ják. Viszont azt is tudják, ügyne? tekint* a Vajda H keit' örömöt, ha olykor . - ,:a^- a en őséggé mes volt es meg ezután — Megalakulásuk óta hogy a munkahelyen sok Pété” utcai óvoda patro-HB egy Kis üröm is került a fut hiszen anyagot es meg érdemesebb ezért Sok víz folyt le a Dunán olyan terület található, nalását Síből ll) azóvo-BB pohárba. Voltak gondok- ia arl 0 un meg tenni, es cselekedni. — avat a titokba Orgo- amelyen pluszként hasz- da segítése? BHI kaI teli. nehéz napok, az- ■ vánvi József, a brigád nos tevékenységet fejt- A • f i i t ■9 tan következtek könv- fiatal vezetője —. s hetnek ki. Ilyen a gyár- Székeket asztalokat más HB ebbek. az emlekezete- T SZtö f örömmel mondhatom, egység munkahelyeinek, berendezéseket tartanak HIH sebbek. A mostaniak sem ® OZUKTUrSnO . hogy lépésről lépésre ha- a gyárudvar és környé- k h f , ■ könnyűek, talán még ne- ______________________________________________ kaiDan; uji jaK tel. MM hezebbek minden koráb- A kkor is tollat ragadnék, ha nem olvastam I^^^HI^^H^i^HIHÍI^HHflHIHHflH ^gyam^y- a megrongalo» bir. H.'/e.n A volna > nu ^^^HHHIHHBmEhÍmEBHÍI^BIShI ”1 jate o ujjavajazso BB dat. Mindenek. Ion az hogy lasaval újabbak kesz.te■i vizek, nyen r.-agálla: földrengés üko/;nak ^_ok omt-1 J iZ': ainak bajara Hidd el. hozzád hasonlóan H^NHBHSH^^BB^Iflll^^B^^^^^^B 'is «»piosa„on.naA H ÍJ> k- .1 > így érzünk. Sót mi több. viiag egy másik Iá.A briguo tagjai. Orgo- I HM \ .. . ,, >znmorú kcDekct sugárzón félénk Wm ran;ÍÍ..bngadveze- J A/t \ t.., t L >( . Kiií: Fal. A, HBf ló I\.ó\qIl'í János Kárus"' 1 AfB ha nv- kezdeni, televízió. Mexikó varosn. van sz,, ahol meg ma¥9PBrSBBI Géza PozsZn Sándor 1 ^niH .... gvarorszagi katasztroianal is sulvi^u:: megpróbál- K" sl r'lB • „ ' mm eA^. ‘ UlU.L . a!a:/ ana. látást kell kiállni a lakosságnak. Só!* tragédia több '^W 5 Csecsenovics József Sop-HM Am(lko1 az vi tel-égi bízóember életét követelte, és sok százezren kény•' ' % Hff ^ M rTM MaTM' TMdl JanoS BB nyitvanyan friss volt a szerültek a szabadba, hajléktalanok maradtak. « > Mi es NaM ArPa±. Wm pecsét, sokan arra biztat- ML J ft Sok összetevőt emlit•OT* Iák. adminisztrációs te- Teca! Azért ne gondold, hogy a mi műhelyünkben IliiülITHB^B hetnénk még, amely jól rületen próbálkozzék. O csupán országos és nemzeközi eseten vek kapcsán tükrözi a II.'Rákóczi Fe-HBf viszont helyette fiatalon cserélnek véleményt a szaktársak. W ^^HHHr^l BBB t renc brigád sokszínű teis kis cipőipari üzemek- II idd el. egyszeriben hevesebben dobog a szí■tó-**. '■*- vékenységét. Az viszont ben próbált szerencsét. ll vem. amikor azt tapasztalom, hogy olyan I jj&mFm mR biztos év végén nyugod-BH| Mint kellékvágó szabászt szaktársak is a gazda féltésével foglalnak jF 't . *9 tan adhat majd számot a mm érte az államosítás. Egyik állást egyes kérdésekben, 'akiket azelőtt csak a sa- & ' ” ü vf kollektíva a helytállás-Wm ismerőse éppen a MINŐ- ját munkájuk érdekelt. Itt van mindjárt az éppen ~T Af ról. Ehhez persze az is BH| bán dolgozott, s jó szív- érlelődő leányvállalat létrejöttének a kérdése. Tukell még, hogy az eddi-H|H vei hívta, csalogatta. dóm. új, járatlan útról van szó. amikor erre a megiekhez hasonlóan bizo-BB Nem sokat töprengett, rész lépésre szánjuk el magunkat. Azonban már . , H^H s a jő tanácsot mygfogad- most előre sok-sok vélemény hangzik el. pro és B||J va jött a Üllői útra. 1950- kontra. Mindenki leteszi a garast, aztán vannak min----------------------------------------------------------BSso ben lényegében 23 éve- dig jól értesültek. Általában így szokott ez lenni. , SEM sen lépett be a gyár ka- különösen akkor amikor még csak éppen rajzolód- f |im UjSagirOK látogatása 3 kÖZDOIltl g^arüan púján. Kezdetben mint nak a korvonalak. Magam azt tartom, hogy alapo- J “ “ F O. HEB statisztikus végezte mun- san előkészítve a dolgokat, jó dolog sülhet ki az Finn szakszervezeti új- kajáról és a szakszerve- amelynek eredményeként HM káját. Lelkesedése, akár egészből, ha valamennyien akarjuk, jól csináljuk es ságirok lalogatlak el val_ érdekvédelmi tévé- a közelmúltban kapta Hl a többi dolgozónak, ha- egv irányba huzunk. De azért figyeljünk oda mar lafatunk kg2ponti gyár_ f- 6 " meg a jubileumi pénzt. ■■ tártalan volt. Pedig, mi- most menet közben is a felvetésekre, különösen, ha égébe> ahol a S20T ken>seSero1- Ugyanakkor beszámolt mm íven viszonyok, körűimé- azt a féltés, az aggodalom diktálja. vendégeként tanulmá- A vendégek ezután arról a megtiszteltetésről HH nvek voltak is akkor. Másik ilyen, bennünket ugyancsak foglalkoztató nyoztak a vállalati dolgo- megtekintették a cipő- is_ hogy munkatársai új■ Zsúfolt irodákban több kérdés — erről a napokban hallottunk — a vállalati zdk életet, tapasztalato- gyártás egész folyamatát. ra megválasztották szak-B terület felelős gazdája tanács létrehozása. Üj vonásként jelentkezik ez vál- kat szereztek a magyar közben beszélgettek a szervezeti bizalminak. gfilW szorongott együtt. így lalatunk irányításának az életében. Környezetem _ jgy a Minőségi Cipő- dolgozókkal. A tüzödében Végüi a vendégek meg-HM kellett biztosítani a tér- reménykedik, hogy ha megfelelő személyeket vá- gvar ' _ szakszervezeti például hosszasan időz- ntették a vállalat ál-S&Em melés menetét, mert a lasztunk, delegálunk a testületbe, akkor az egesz mozgaiom üzemi módsze- tek Drágus Ferencné szé- . t a* Ul gyár termékeit várták a kollektíva hasznára tudnak majd fontos kérdések- reiröl. lezögepe mellett, ahol . ... EBE megrendelők. Nagyon jó ben dönteni. , , „ ,, számos fényképfelvételt ^ 0IH^rains BB dire vo1* minövégig a Szóval, láthatod magad is. hogy rengeteg munvenaege' . t ’• készítettek róla. A beszél- ~7; .. ‘ , Wm MINO-nak. kánkban a kérdőjel. Erre a választ megadni csak gaipamen a Gumr e get& során Qrágusné el- c.poKben. Távozóban el— Alig melegedtem együttes összefogással tudjuk. Ezen fáradozik most a , uuPaV , szerkesztője- mondta, hogy 25 éve dől- ismeréssel szóltak a la-Wm meg a munkahelyen, környezetemben szorgoskodo kollektíva minden tag- aPJ‘u“iK a s L ^ C7;,T jozik a vállalatnál, tottakról. JTgj kezdtem mcgszere'ni a |-i " Kett vajnio a tinn SZU1 » Wm munkámat amikor bevo- Még valamit hadd áruljak el! Éppen soraim be- vezetője: Marketta Jerrn 1 5 távolié” tjtáma fejező gondolatán töprengtem, amikor bekapcsol- a fjnn HVDSZ lapjának ' -** | Wm. *£je A vezetők, a moszkvai útját összegezte. Megerősödött bennem a aSZOl tájékoztatási ősz^ A Hwl munkatársak boldogan gondolat. hogy nemcsak mi tesszük a dolgunkat, vé- tájának svéd nyelven } \~& WM öleltek keblükre, vissza- gezzük munkánkat, hanem igy van ezzel egész tár- megjelenő lap szerkesz- \ \ ■ I HBI vártak. Nem kellett to- sadaimunk. Munkatársaim egyöntetű véleménye: a tdje \ ^H^hBEb ■ » I Mm vabb bíztatniuk. így ke- párt. a kormány vezetői azon fáradoznak, hogy a bo........... ... \ L Pm ■Hj;* WM rültem a íervosztálv i a. nvolult nemzetközi helyzetben munkálkodni, tér- A Minőségi Cipogyai\ ahol már fejlettebb jnod- melni. építeni tudjunk. ba a küldöttséget elkí■ landóanwsúhilás ji■ 1 l'emző lég az év vége. munkálkodjunk azon. hogy vezetőnek főtitkára is. A MM jjtoni ' f:;,VÓ életemre. nyugodt lelkiismerettel összegezhessük a végén fa- váijaiat nevében Oláh | 4 : örömmel állapíthatom radozasunk eiedmenyét. Lászlóné vszb-titkár kő- ■^HS^^^ERHBflHtEEH^GDI^H BB meg. hogy ez a meg új u- Ezt üzeni neked: szöntütie a vendegeket. "‘ér '•*£ lás. modernizálódás to- Röviden tájékoztatta őket ^Kjjjd^^BBPBfBBBB^^^BiF Mi vább tart. Hiszen a 0 Kalcera Tóni a gyár fejlődéséről, mun[Pjg rábbi férfi cipók helyett BB _____________ , ^ i A*. flK 4B. íkJP I