Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1985-10-24

P— ** m ! . ' : TÖMEGP01ITIKAI ÉS TISZTSÉGVISELŐI L€nGV/€l—ITIflGyflR OKTATÁS 1981—1985. SPORTKflPCSOlATOK Üj színfolttal gazdagodtak a több mint tíz éve A szerda a pihenés napja volt. A lengyel spor­tartó lengyel-magyar kapcsolatok. A szakmai, tolókat a Dunakanyarba vittük kirándulásra ifjúsági delegációk mellett 1985. évben sportcso- Nem kis örömünkre, nagyon jól érezték magukat portok cserelátogatására is sor került. Másnap délelőtt szabad programot biztosítottunk A Budapesti Távbeszélő Igazgatóság Területi Szakszerve- Az ötéves oktatási terv szerint 525 fő végzett (bizalmiak ^ akko’ Vajdasági I őst a igazgat óság és a Buda barátainknak, akik bár élvezték ezt a le he tősége t zeti Bizottsága az 1981—85-ig tartó 5 éves oktatási tévé- kivételével) Pestl T avbeszelo Igazgatóság közötti szerződés de lelkileg már a délutáni nagy küzdelemre, kenységét a SZOT Elnöksége 1981. április 27-i, valamint alapján e két terület amatőr sportolói a következő a nagypályás labdarúgásra készültek. Mindkét a Postások Szakszervezete Elnöksége 24/1982. sz. Határo- Tömegpolitikai oktatás ötéves értékelése a tanfolyamok sportágakban mérték össze tudásukat: ország legnépszerűbb sportágában, igen s/ínvo­zata irányelvei alapján végezte. szervezése szerint: Női — férfi teke nalas és küzdelmes mérkőzésen 4 4 arányú A szakszervezeti tömegpolitikai oktatásban elsősorban Női — férfi asztalitenisz döntetlen született. azok a párton kívüli dolgozók vettek részt, akik más Évfolyam TK I. TK II. IK Összesen Férfi nagypályás labdarúgás A mérkőzést követő baráti találkozó és a kovet­oktatási formában, politikai oktatásban nem részesültek. -----------------------------------------------------------------------------­­kező évre szóló szerződéskötés megerősítette A különböző oktatási formák tematikája szerint a tömeg- 1989/81 4 4 38 46 Az ejs5 megméretésre Budapesten került sor. a két ország sportolói közötti kapcsolatot és Í politikai oktatásban feladatunk volt, hogy elősegítsük 981 b tí óz 4b . lengyel sportde|egácjó 1985. május 27-től barátságot. a hallgatók politikai, elméleti és szakszervezeti ismere- 88 ° ' ti ZZ W 3,.ig tartózkodott Magyarországon. 1985. június 9-én a magyar delegáció viszont­teinek bővítését Célunk v°'t a szakszervezet tomeg^ 983 84 2 4 36 42 látogatásra utazott Lengyelországba. lair^zgósílas ** végrehajtására 1984/85 3 7 36 46 _____ A delegáció összeállításánál, a TSZB az alapszer-A tanfolyamokat levezető propagandisták kiválasztása, Összesen: 20 30 173 223 11 f -f f vezetek sportfelelőseinek javaslata alapján a felkérése és megbízása az üzemi párta lapszervezetekkel .n'. É. sportmunkában kiemelkedő eredményt elért való egyeztetés alapján történt. A megbízott előadók i - ,, ‘M . dolgozókat részesítette előnyben. megfelelő politikai képzettséggel és ismeretekkel ren- A hallgatóság részvétele szerint: H.-"’1 |j|;, 14 órás utazás után, kissé fáradtan érkeztünk delkeztek, felkészülésüket közös, összevont tájékoztatón meg Krakkóba, ahol a Postaigazgatóság dolgo­biztosítottuk. Évfolyam Jelentkezett Végzett zói fogadták a csapatot. A szálláshelyek elfog-A szükséges tananyagot a TSZB biztosította az alapszer­­r J k£ÍH|| lalása után vendéglátóink ismertették a prog­vezetek megrendelése alapján, melynek a hallgatókhoz 1980/81 769 679 §p| ramot melyben már a budapesti tapasztalatokat való eljuttatásáról az alapszervezetek kulturáli ésagitációs J981/82 761 708 P . . ^1IMQI is figyelembe vették. propaganda felelőse, gondoskodtak. 1982/83 742 674 || ■ ^ Hétfőn zajlottak le a teke és az asztalitenisz Tisztségviselői oktatás - jÉSSŰBB.M - i »SÜllS * jelzi, hogy az asztaliteniszt - szoros küzdelem-Osszesen: 3709 3323 'IR la v '!i ÉjStfő , , , „ . .. A oktatás általános feladatai keretében gondoskodtunk _ mfam "en ~ megnyertek a mozgalmi munkához mindenkor szükséges politikai, Az 1980-85. évig tartó oktatási időszak megfelelt a tá* V|CÍ»i| jM/f Automata tekepályájukon viszont folytatódott eméleti, gyakorlati, postai ismeretek, tapasztalatok masztott követelményeknek a továbbképzéseken és Im W S MW a magyar sikersorozat Mind női, mind ferti igényes közreadásáról, elsajátításáról. A megadott téma- alapfokú oktatáson résztvevők visszajelzései igazoiták AK h M csapatunk megszerezte az elsőseget. tika mellett tájékoztatást adtunk időszerű politikai és a témaválasztások és előadások sikerét jwMf. wjjj , A programok szervezése, időbeli egyeztetése gyakorlati kérdésekről, így biztosítottuk a gyors és haté­­nagyon tetszett a magyaroknak, ez a jövőre néz­kony információszerzést. A tisztségviselőket félkészé T. ||(1 lT|-. ^ v e számunkra is tanulságul szolgál. tettük a soronkövetkező szakszervezeti feladatokra, a árif «i Kirándulás keretében megtekintettük a wie­mai eseményekben való eligazodásra, a változásog okainak Az 1985/86-os oktatási év feladatainak rövid ismertetése: liczkai sóbányát ellátogattunk a Krakkótól- szükségességének - az események közötti összefüggé- 10 kin-re fekvő Olczini nemzeti parkban. A két és fkÍZereIéSénekme9felelÖeMátáSára- A SZ?J Titkársfga 1984 november 19i ^nyelvében . - JIÍHHH f Jl fél órás könnyű séta az ózondús levegőn való-Az 1980—85-ig terjedő oktatási periódusban 222 föbi- megjelölte a szakszervezeti tagság és a tisztségviselők , ..„.i, zalmit, 1879 bizalmit. 655 szocialista brigádvezetőt. 1985/86-os évi oktatásának feladatait. * • bán felüdülést jelentett mindenkinek^ *> 41 SZB titkárt és 702 reszortfelelőst képeztünk tovább. A szerződés aláírása Fotó Cseiedy András A séta igen jót tett csapa un na , izonyi ja . - KV; SZBT és SZOT színtű tanfolyamok s^eptémbTr ÍP^téizre'szöTó3- SZÓ?^not^hat^ Hétfőn, a megérkezés után került sor a tekever Remek összjátékban. a jól előkészített, füves 1980/81 évben 45 fő zatnak megfelelően, a szakszervezeti oktatás új, módo­­senyre. A magyar csapat ádáz küzdelemben, de pályán ^ - arany vin nyer un . ic ere i e 1981/82 évben 34 fő 511011 rendszerére történő teljes körű áttérés időszaka sikeresen véve az akadályt, diadalmaskodott minden játékost a kuzdemakaraser , es a jo 1982/83 évben 31 fő Az oktatási év indításával egyidöben zajlanak majd az lengyel sportbarátai felett. Úgy a nők, mint csapatjátékért. 1983/84 évben 20 fő alapszervezeteknél a szakszervezeti választások a férfiak megszerezték az elsőséget. A második nap A sportszerű és baráti hangulatú vei..“nyék, 1984/85 évben 36 fő Mindezek az oktatási év szervezésében a korábbiaknál programjában az asztalitenisz párviadalok kerül- valamint a jól szervezett programok után remeny­_____________________________________________ körültekintőbb munkát tesznek szükségessé. tek lebonyolításra. Akárcsak az.első napon, itt kedünk a jövő évi viszontlátásban. . . "j---------------------összesen:-------------------------------­­-------468-fő-------------------------------------­­----­Csordás L«)o«------------------------is-a magyarok győzedelmesked léKT Mmóii Tibor hlIP \j , jf K5B”

Next

/
Thumbnails
Contents