Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1984-09-24
I I- 2 -Az ünnepségsorozat időszerű, fő politikai mondanivaló.iának kialakításánál figyelembe kell venni, hogy 1985. tavaszán lesz az MSZMP XIII. kongresszusa, az új választójogi törvény alapján kerül sor az országgyűlési képviselői és tanácstagi választásokra. A Szovjetunióban és a szocialista országokban is 1984-85-ben emlékeznek meg a hitleri fasizmus és a japán militarizmus felett aratott győzelemről, a szocialista és népi demokratikus forradalmak 40. évfordulóiról. 1985-ben lesz a Varsói Szerződés megalakulásának 30., a Helsinki Záróokmány aláírásának 10. évfordulója, és Budapesten sor kerül az európai kulturális fórumra. 2. / Tartalmas és céltudatos politikai munkát igényel az is,- nagyfokú érdeklődés nyilvánul meg az elmúlt négy évtized története iránt;- a közgondolkodás még nem egészen marxista-leninista módon kezeli és értelmezi a négy évtizedes történelmi út ellentmondásait és ez egyes társadalmi csoportok tudatában zavart okoz;- az utóbbi időben egyes rétegek körében újraéledtek és felélénkültek bizonyos nacionalista nézetek;- ellenséges, ellenzéki nézetek is tapasztalhatók, amelyek kétségbe vonják a szocialista rendszer legitimitását és lebecsülik társadalmi eredményeinket;- az ellenséges propaganda folyamatosan fejti ki tevékenységét ellenünk. 3. / A tömegpolitlkal munka az alábbi tartalmi kérdéseket állitsa előtérbe:- A valóságnak megfelelően mutassa be a Horthy-féle ellenforradalmi diktatúrát, mely az országot szükségszerűen sodorta nemzeti katasztrófába. Szóljunk Magyarország II. világháborús szerepéről. Adjon hiteles képet az antifa-V I «aa» * tj __________________________________________________ ' .7^* .....—