Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1984-09-24
N <- 13 -A helyi állami vezetéssel a pártszervezetek rendszeres munkakapcsolatot alakítottak ki. Ez megnyilvánul a pártszervezet hatásköri-véleményi jogkörének érdemi gyakorlásában, a felada| tok megértetésében, összehangolásában. A végrehajtásban azonban harmonikusabb együttműködésre van szükség. Az irányitó főhatósággal - elsősorban személyi kérdésekben - előfordulnak véleménykülönbségek. Egyes feladatok végrehajtásánál, ahol különböző csoportérdekek ütköznek, a párttagok is nehezen, vagy esetenként egyáltalán nem tudnak cselekvőén azonosulni a végrehajtással. ^ A pártszervezetek a társadalmi és tömegszervezetekkel általában egyeztetik munkaprogramjukat. A tömegszervezeti fórumokon a párttagok vélemény nyilvánításukkal képviselik a pártszervezet álláspontját. Az elvi-politikai irányítás gyakorlatát jól alkalmazzák, de helyenként a pártszervezetek operativ beavatkozásra kényszerülnek. Összefoglalva: megállapíthatjuk, hogy az egészségügy területén működő pártszervezetek eszmei-politikai-szervezeti és cselekvési egysége alapvető kérdésekben, a párt politikájának, programjának elfogadásában, megértetésében és cselekvő támogatásában megvalósul. Az ideológiai egység biztosítja a marxista-leninista osztályálláspont képviseletét a politika fő kérdéseivel kapcsolatban. Az új,nehezedő feltételek között ugyanakkor több a bizonytalanság, véleménykülönbség az egészségügyben dolgozó párttagok között is. Többen bizonyos kérdésekben csak a fegyelmezett tudomásulvételig jutnak el. A határozatok elfogadása, cselekvő támogatása terén jelentkező problémák mellett, amelyek gyengítik ezen a területen is a cselekvési egységet, további gondot jelent, egyben feladatot ad a pártszervezetek számára a párttagság felkészültségében jelentkező hiányosságok felszámolása, az aktívabb politizálásra való felkészítés. Mindezekkel együtt megállapítható, hogy az egészségügy területén működő pártszervezetek eszmei-politikai-szervezeti és cse_____________ j 11