Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1983-09-29

d Ennek nem minden esetben anyagi, vaLutális okai vannak. Ez az egész népgazdaságnak kulcskérdése. Lényeges, hogy az a szellemi, szakmai műszaki kapacitás, amely ren­delkezésre áll milyen gyorsan, hatékonyan válik valós eredményekre. Ebben nekünk lényegesen több lehetőségünk van. Nem feltétlenül in­dokolt az az elmaradás, amely a kerületi ipari ágazatok között van. Ildiét, hogy ebbe belejátszik, hogy nem tudjuk kellőképpen ösztönözni megbecsülni a tudományos szakembereket. Emlékeztet, hogy a vállalat beszámoltatásával két célja volt a testületnek:- a vállalati vártbizottságot beszámoltatni arról, hogy a határozat végrehajtásában hol tart, milyen eredményeket értek el. Ellenőr­zést gyakoroljon a testület.- A másik cél, tapasztalat-szerzés. Ezért is van a különös tekin­tettel a PB gazdaságpolitikai munkájára, a pár tszervezetek gazda­ságszervező tevékenységére. A pártbizottság a jövő évben kívánja ezt a témát kerületi szinten áttekinteni, ehhez is szükséges a f*' tapasztalat gyűjtése. i E célt úgy sikerült elérni, hogy az anyagot, az itt szerzett tapasz­talatokat, a válaszokat egynek kell tekinteni. így teljes mértéiben a célunkat el tudtuk érni. Olyan eredményes tevékenységről kaptunk számot minden tekintetben, amelyet nemcsak vállalati méretekben, ha­nem kerületi szinten is tudunk hasznosítani. Nagyon sajnálatos, hogy nem sikerült egy anyagban a testület elé terjeszteni az elhang­zottakat . Kéri a végrehajtóbizottságot, fogadja el a jelentést. Ez a pártbizottság, pártszervezetek, kommunisták eredményesen dolgoz­tak a kongresszus, a vállalati küldöttértekezlet határozatainak vég­rehajtásán. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy a pártszervezet a veleszemben támasztott követelményeknek megfeleljen. Tapasztalataink, a vita alapján egyértelműen az az álláspontunk, hogy a pártbizottság az elmúlt két és fél év alatt képes volt a kongresz­­szus határozatainak végrehajtása kapcsán a leglényegesebb kérdések kapcsán ezeket a kérdéseket kézben tartani, a megoldásokat végigvinni. A pártbizottság jól tudta koordinálni a rendelkezésre álló erőket, a társadalmi szerveket, akik partnerek voltak és a gazdasági vezetést. Megfő# almazódott az együttélés, együttgondolkodás, amely kialakulóban van. Meg lehet állapítani? a vállalat pártbizottsága, társadalmi, gazdasá­gi vezetése képes volt a kommunistákkal, a vállalati kollektívával : korszerűbb feladatok megvalósítására. Az a javaslata, hogy azelmondott minősítésekkel fogadja el a jelen­tést a végrehajtóbizottság. [ A határozati javaslattal kapcsolatban: Elfogadja amit Antal elvtárs mondott, a félidős értékelésnél megfogalmazták a feladatokat, de akkor azt kellett volna ide tenni. Javasolja: Kapjon Kalmár és Antal elvtárs olyan feladatot, hogy néz­zék meg, a félidős határozatban megfogalmazottak és az itt elhangzot­tak között van-e eltérés és ahol szükséges kerüljön megfogalmazásra feladat. | C l 'JL-ÜÜLJ_..........-.-----------­I w 5--I.----- !■ " ■ —-

Next

/
Thumbnails
Contents