Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1982-01-21

I A Ganz-Mávag pártalapszervezeteiben - de másutt is ~ felvetik, I hogy a feszitett gazdasági feladatok, a pártmunkát nehezítik, ez I sok gondot okoz. Kifogásolják, hogy a beszámoló taggyűlések és | azok elkészítésének munkái az évi gazdasági feladatok végrehajtá-I sának utolsó szakaszára esnek. I Javasolják a beszámoló taggyűlésekre év elején kerüljön sor, a I két évvel ezelőtt kialakult hagyományoknak megfelelően. I Tovább növekedett a párttagság aktivitása. A tagfelvételi munka I tervezését a tudatosság jellemezte, bár az ütemesség még kivánni I valót hagy maga után kerületünkben. A testületi ülésekre munkaterv * szerint rendszeresen sor került. I A párti egy elem helyzetét az év folyamán több területen testületi I ülésen tárgyalták és a beszámolók ennek alapján kiemelik, hogy a I pártfegyelmi ügyek száma csökkent, a pártfegyelem javult. I A vezetőségeken belül jobban megoszlik a munka, a reszortosok töb­| bet vállalnak magukra. I Szóba kerültek a káderutánpótlás és beiskoláztatás tervezésének I kérdései is. Megállapítható, hoyy ez a tevékenység a pártszerve­| zeteknek tudatosabb, alaposabb es tervszerűbb lett. I A káderhatáskörök a pártszervezetek többségénél rendezettek, a sze-I mélyzetl munka pártirányitása érvényesül. I A beszámolók kitértek a tömegszervezetekben dolgozó kommunisták I munkájára, szinte minden területen pozitívan értékelve a"tevekénysé I güket. I A KISZ-ben dolgozó kommunisták felé a nagyobb felelősségvállalást, | a párt politikája melletti kiállást emelték ki. I Az ideológiai munka kérdéseinél a beszámolók megállapították, hogy I partunk következetes marxista-leninista politikájának eredmények-I - képpen népünk túlnyomó többsége meggyőződéssel vallja: a szocializ­| mus, a^munkásosztály hatalma, a^párt vezető szerepe, a szocialista ! közösséghez tartozásunk alapvető nemzeti érdek. | A beszámolókban úgy értékeltek, hogy párttagságunk eszmei-politikai I képzettsége továbbfejlődött. Fontos feladatnak jelölték meg a párt-I tagság magasabb szinten történő eszmei-politikai felkészítését. I Több helyen hangsúlyozták, hogy az információs munkára több £i-I gyeimet kell fordítani, mert ez a közhangulat formálásának egyik legfontosabb eszköze. A^tömegkapcsolatokról, a párt és a tömeg­szervezetek kapcsolatáról jól vélekedtek, ezt jónak minősítették a beszámolók. Az irányitó pártbizottságok, pártvezetőségek és kiemelten a kerü­leti ' partbiz otts ág t evek eny segeroT "elTsrneroeh nyilatkoztak. "ÉTis"­­meroen szóltak arról, hogy a pártbizottsági tagok részvétele az alapszervezetek rendezvényein rendszeresse vált. A helyszíni se­­gitségnyujtás fokozódott. A lengyel események kapcsán igénylik a még gyakoribb kül- és bel­politikai tájékoztatókat. Elismerően szóltak a rendszeressé vált kerületi szinten tartott titkári értekezletekről, hangsúlyozva: ez nagy segítség az alap­szervezetek napi munkájában. [____________________________________________________________________________________________ I *'

Next

/
Thumbnails
Contents