Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1982-01-21
ü tervezeteink szorgalmazzák minél több ifjúsági és komplex brigád megalakítását, munkájukat kisérjék figyelemmel. ,4 népgazdasági tervek teljesítését ségitik elő az építőtáborok és az ó~ szí közhasznú társadalmi munkák. A KISZ VIII. kerületi Bizottsága továbbra is rendszeresen mozgósítsa szervezeteit az épitőtábori munkákra. igye térni, középiskolai szervezeteink az elkövetkező időszakban is vegyék ki részüket az őszi közhasznú munkákból. Támaszkodjanak korábbi kapcsolataikra, erősítsék azokat, alakítsanak újakat. szervezeteink vegyenek részt, illetve kapcsolódjanak be a /—s „8 órát a V'III. kerületért", a „Tiszta, kultúrált környezetünkért és a „6 órát Budapestért" akciók mellett a társszervekkel meghirdetett akciókban is. /DH-mozgalom; újitási mozgalom; Kunkád mellé add a neved./ tervezeteink szorgalmazzák és segítsék elő a fiatalok szakmai továbbképzését. 1983-ig érjék el, hogy a területükön dolgozók folytassák, illetve fejezzék be az általános iskolát. Ösztönözzék fiataljaikat, hogy minél többen szerezzenek szakmunkás bizonyítványt, illetve törekedjenek újabb szakmák elsajátítására. Tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy minél több, arra alkalmas, megbízható fiatal kezdje meg, illetve fejezze be tanulmányait a ÖZET keretében. Tanulmányi munkájukat kisér jók figyelemmel . KIBZ VIII. kerületi szervezetei kezdeményezzék meg „Egy üzem egy iskola" kapcsolatok létrehozását, illetve azokat töltsék meg megfelelő tartalommal. Iskolai szervezeteinknél a legfőbb feladat a tanulás. Ezen a területen az ifjúsági szövetség minden lehetőséget ragadjon meg azért, hogy a tanulmányi munka színvonala javuljon /szakkörök; tanulmányi versenyek; korrepetálások/. ,, felsőoktatási intézményekben minél többen vegyenek részt a üdományos Diákköri; a kötelezően túli szakmai és a külső kutat ási munkákban. . . I Z VIII. kerületi Bizottsága rendszeresen számoltasson be szervezeteket a. fenti témából. L___________________________________________________________________________.___:___________ i ~ 3 ~