Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1980-02-07
----- —— ■ —r-J i Fenntartási kiadásainknál a fűtési és áramköltségek emelkedése ellenére mindössze 1, 3 %-os túllépés mutatkozik, melyből az épületfenntartási kiadásokon 68 e forint többletköltség, a fogyóeszköz-beszerzések és közlekedési költségeknél pedig 58 e forint megtakaritás jelentkezik. Textilanyag beszerzési költségeink döntő részét felujitott körzeti párthelyiségeink felszerelésére forditottuk. Az állóeszközökre fordított kiadásoknál jelentkezik éves gazdálkodásunkban a tervhez viszonyitott legnagyobb mértékű felhasználás. Székházunk karbantartására az előirányzott összeg két és félszeresét használtuk fel, meghiúsítva ezzel tanácstermünk világitáskorszerüsitését is. Az épület fűtését szolgáló kazánok csövei a 10 éves üzemelés és a korábbi karbantartási munkák elhanyagolása miatt elhasználódtak, azok cseréjét kellett végrehajtani, ami mintegy 200 e forintos többletköltséget jelentett. Felújítottunk két körzeti párthelyiséget, mintegy 140 e forintos költséggel. Berendezés és felszerelés beszerzésére is - a tervek változatlansága mellett - többet kellett fordítanunk. Körzeti pártszervezeteink felszereltségét javítottuk a tervezett bútorbeszerzés megvalósitásával. Körzeteink működésére és fenntartására éves költségvetésünkből 465, 0 e forintot; felújításra, karbantartásra, beszerzésre 214, o e forintot fordítottunk, ami összes ilyen jellegű eszközfelhasználásunk 24 %-a. Összességében gazdálkodásunkat jónak értékelhetjük. Sokrétű feladataink megoldása és az áremelkedések mellett sikerült pénzeszközeink felhasználását a tervzett szinten tartani. Körzeti és üzemi, intézményi pártszervezeteink a rendelkezésükre álló pénzeszközöket politikai, szervezeti feladataik ■f , A «*,. ' . ...