Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1979-06-21

1 t < Ez időben még az 557 1901. kgy. számú „Szabály- gyalja — megérett az elhatározás a temetkezési szol­­r,alti majd pedig a pesthidegkútiak jelentkeznek ha- Dicsőség a hősnek! rendeletek a temetőkről” érvényes, amelyet a „m. gáltatások árának csökkentésére. Ez a pénzügymi­­sonló kérésekkel. Dicsőség! kir. belügyminisztérium” 86.740/III. sz. alatt 1902. niszter jóváhagyásával a forgalmi adó kulcsának n eiőzmények után, 1955. április 28-i ülésen De minek neki már augusztus 27-én hagyott jóvá. A rendelet a köz-, fe- huszonöt százalékos mérséklésével valósítható meg. , t sítiák kérlemeiket ' a dicsőség? { lekezeli és magán-, vagy katonái temetőket, továb- úgy elérhető a sírhelyek eladási árának — amely je­­, ' , . A holtnak? bá azok látogatását szabályozza. Az említett közte- lenleg 80,— és 2000,— Ft között váltakozik helyétől ^ óvárosi an cs a ezo mre u í (a< °r lam^' Mit is ér neki már, u metői szabályrendelet „egyes rendelkezéseinél köve- függően - mintegy felével, a jelenlegi 800,- Ft-os uü> teTMetot ,1956’' ■ "ff _ mit tendő gyakorlat megállapításá"-ra a székesfőváros III. osztályú temetés árának pedig közel egynegye­­nitja, hogy a to\a iá an csa po 1 1 aj ^;s ar*a a mély aluvónak, tanácsa 1915, szeptember 28-i ülése újólag intézke- dével való csökkentése. A testület úgy foglal állást, va am'nt muv sze í es iro a mi e un í akj mindent mentve dik, tekintettel arra, hogy a szabályrendelet érvény- hogy a kommunális osztály dolgozza ki a temetke­­váloságait e yezze í e v gso nyugovóra. kiállt, be lépése óta csaknem másfél évtized telt el, így an- zési árak csökkentését — melyben a díszsírhelyek A tragikus 56-os események azonban megmásítják s meg nem menthette nak néhány pontja ismételten rendezésre szorul. ára kevésbé csökkenjen, mint a jelenleg is legol­­a határozatot. Forradalmárokat és ellenforradalmá- magát? ! S ha közel tizenöt év alatt módosítást kíván egy esőbb sírhelyeké — és a temetkezési szolgáltatások­­rókát, továbbá vétlen áldozatokat — az eltévedt go- Mire kell neki már szabályrendelet, mennyivel inkább újat kell alkotni ról készített javaslatot terjessze fel a Miniszterta­­lyók szerencsétleneit — hántolják ide. a dicsőség? egy fél évszázaddal később, egy megváltozott társa- nácshoz, miután a tanácsok felügyelete a belügymi­­a holtnak? dalmi rendszerben! Ezért a temetők ügyével foglal- niszter hatásköréből a Minisztertanács irányítása és Ha vihar kozó 1952. évi végrehajtó bizottsági ülés elé kerül ellenőrzése alá került. fröccsenti nyilát az új temetői szabályrendelet tervezete, amely a bel­­felhőt hasogatva ügyminiszter jóváhagyása után lép életbe. Idézet az A cinkotaiak hosszú ideje — eleinte még mérsé­­s rá iszonyúat döndül az ég előterjesztésből: ,,A főváros köztemetőinek ügyvite- keltebben—, de jóformán már temetőik lezárása óta komor ércharangja, lét és egyéb munkálatait szabályozó 557/1901. kgy. egyre erőteljesebben kilincselnek illetékes szervek­­j! s a föld sz. .Temetői szabályrendelet’elavult és nem felel nél, hogy egyik temetőjüket nyissák meg; ne legye­­i* ij valamennyi népe meg ma már szocializmust építő népi demokráciánk- nek kénytelenek Csömörön temetkezni. A rákoske !' ^iált nak, illetve a szocialista fejlődési irányzatnak. resztúri új köztemetőt a nagy távolság miatt ugyan i[ -sA \ |f TJ^T az a mélyen aluvó A felszabadulást követően átalakult gazdasági és is nem használják, így inkább a Pest megyéhez tar­­j! rá föl se neszei, társadalmi rendszerünkben az ötven évvel ezelőtt tozó, de községükhöz alig három kilométerre levő !| ^ '> Nem issza életbe léptetett szabályrendeletet — éppen ebből ki- | csömöri temetőbe kísérik utolsó útjaikra halottaikat. ]> a fényt soha már folyólag — nem lehet alkalmazni. A főváros vezetői hajlanának is a kérés teljesítésé­­ij (fi ? i| szomjas A fentiekből kifolyólag szükséges tehát az új te- re, de félő, hogy ez a kivételezés azzal a követkéz­­]> szemgödreivé . metési szabályrendelet jóváhagyása.” ménnyel jár, hogy a többi település is kéri majd le­­'iyj-awvo'uou'vv-ir......................................................... A határozatnak megfelelően a Fiumei úti temető zárt temetőik megnyitását. A kérések teljesítésének Köszöntsd a tavaszt. 1952. szeptember 30-án bezárja kapuit. egy sor költségigényes műszaki szükséglet megváló­­fold nép0’ A temető megszüntetésére és az említett sírtáblák. sitása lenne az előfeltétele, azonkívül pedig a temet- Pusztítsd el. valamint a kriptasorok kiürítésére hozott intézkedés kezési intézetnek sokasodnának a gondjai. öld meg — bár a végrehajtással kapcsolatosan külön is fel- Ügy sejlik, hogy a klerikális erők is sugalmazzák a háborút! hívta a figyelmet a kegyeleti szempontokra és a a temetők ismételt megnyitását, tekintettel arra. Hála, Föld néPe> nemzeti kegyeleti érzésre —, a főváros lakossága hogy azok többségét korábban az egyházak kezelték. dicsőség ! a í?áb°rÚ.t közvéleményét rendkívüli módon foglalkoztatja. A A kérdéssel a végrehajtó bizottság 1954 őszén több a hősnek! átkozd meg örökre. naptár 1953-at mutat: a temető további felszámolása alkalommal is foglalkozik. Mérlegelés után mégis Hála, dicsőség! j....................................................... abbamarad; a kriptasor kiürítéséhez nem is kezde- hozzájárul az egyik cinkotai temető megnyitásához. Hála, dicsőség! ' nek hozzá. annál is inkább, miután a kérést, a helyi szervek Hála, ! (Rozsgyesztvenszkij: Rekviem. Részlet.) A végrehajtó bizottság december 3-i ülésén — támogató javaslataival juttatták el a városházára. dicsőség (Rab Zsuzsa fordítása.) amely a temetkezési intézet mérlegbeszámolóját tár- A korábbi sejtelem valóra válik. A rákoskeresztú­­a hősnek! 1 l \o 0 /M t i \

Next

/
Thumbnails
Contents