Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1979-06-21
r A Községi Temetkezési Intézet vezetésében 1943. Az örökség súlyos. Lövedékek becsapódásaitól Ennek alapján az intézet kötelékéből 22 hivatal- gi Temetkezési Intézet egyesítése ügyében hozott ev végén változás történik. A polgármester uj igaz- megrongált temetők, romos felvételi epületek és ranok kerül elbocsátásra, a tisztviselői karnak mintegy 333/1946. kgy. sz. határozatot nem hagyja jóvá. Az gatová Lisziewicz Nándort, Budapest Székesfőváros vatalozok a harci cselekmények megannyi nyomainegyede. összevonás létszámban és anyagiakban pedig meg-Vízművei főtanácsosát nevezi ki. val, a temetkezési anyagok, eszközök és gépek szin- Intézkedik a polgármester az ingyenes temetésre takarítást eredményezhetett volna. A következő esztendő a személyi cserék éve. A te teljes hianya, temetetlen, vagy ideiglenesen elföljogosító utalványok kiadásáról is A vagyontalanof törvényhatósági bizottság 1944. június 27-1 közgyü- delt holtak ezrei jelentik a megoldhatatlannak látkat és a temetési költségek megfizetésére képtele- A háborús tetemek eltakarítására a meglevő telesén ^újjáalakítják a Községi Temetkezési Intézet szó feladatot. neket a főváros köteles eltemetni. A rendelkezés ar- metők kevésnek bizonyulnak. Ezért már néhány ré. üzemi választmányát is. Több régi, kipróbált tag és ra is kiterjed, mivel a biztosító intézetek még min- gébben lezárt temetőt is újra meg kell nyitni, de a szakértő visszahívásával, helyükre másokat, „meg- Budán még dúlnak a harcok, a polgármester jadig a régi, alacsony összegű temetkezési segélyeket farkasréti és óbudai temetőket is bővíteni kell. biztatóbbakat választanak. nuár 23-án a holttestek eltemetésére vonatokzó folyósítják — mely összegből a legegyszerűbb te- A városmajori kórház 1944-ben kivégzett mártír■zek után felgyorsulnak a háború budapesti ese- 3/1945. Pm. sz. rendelete kiadásakor: metés költségeit sem lehet kiegyenlíteni —. ezért a jai a már használaton kívüli Csörsz utcai izraelita K“r 3 SZ0Vjfo csapatok k?TMpar' ..Az eltemetetlenül fekvő holttestek elhantolására szegénysorsú igényjogosultak eltemetése ez esetben temetőbe kerülnek, a budai oldal ostromának ha! J-.a rí Var?f’. janUar. án V dU ÍGSt vonatkozólag korábban kiadott rendeletek továbbis “ a csekély összegért is — kegyeletes módon tör- lottai — mintegy ezren — pedig a légitámadások es e ni i -an az egesz varos szabad . ra is érvényben maradnak. Ezeknek a rendelkezéténjék. bombái és az aknák által feldúlt Németvölgyi úti te. , . seknek az érvényét az utcákon levő katonai holttes- A törvényhatósági bizottság június 20-i közgyű- metőben kapnak nyughelyét, a temető „végleges” ... te.nJ° ezos‘d<)1e°zok közül többen martír vagy tekre js kiterjesztem, s ezért elrendelem hogy az lése az intézetnek nyilas érzelmű tagjaitól megtisztí- lezárása után majd egy negyed évszázaddal. Így ke/ ozatkent *rjak be nevüket a háború utolso sza- ilyen ha]ottakat a polgári halottakkal egyenlő mótott üzemi választmányába hat új tagot választ. A rülnek egy temetőbe honvéd dédapák és katona 1 . don kel1 elhantolni. Be nem épített és külső terülejúlius n-‘ kdzK.vülés pedig jóváhagyja a megállapí- unokák, mert az 1849-es budavári ostrom harcosai o nak, kit pedig munkába menet, vagy teken az elhantolás kötelezettsége a 200 méteres kör tott havi fizetéses alkalmazotti létszámot: 1 igazga- js, 1939-től fogva a vízivárosi és tabáni temetőkből “ J“Vet % mások bombázás vagy etb^ tó, 1 aligazgató. 61 tisztviselő és 14 segédhivatali dől- derülve itt pihennek, be oyés következtében munkahelyükön vesztik éle- • t had ° katonáinak TolUestéte hanto nfesak á gozó, összesen 77 fő. Csak emlékeztetőül: közvetletuket. Az Egressyut i3. sz. alatti telepen két emlék- szovjet városparancsnokság engedélyével lehet és a nül a tanácskormány megszűnte után. 1919. i ugusz- „Tízezer halott Budapest parkjaiban és udvaraiig3 is figyelmeztet a múltra az alabbi szövegek- sírfejfát ötágú szovjet csillaggal kell megjelölni A. Ius 7_én — amikor nem kellett sok ezer temetésről bán” _ ;rja a Szabadság 1945. október 28-i száma: kel. „A nyilas rémuralom elhurcolt mártírjainak 8 ‘rf1. ° d^u szovjet-csillaggal kell megjelölni. A gondoskodni az intézetnek 57 tisztviselője és 174 emlékére Weinberger Mór Thebner Ármin György szovjet katonák holttesterői tehat eltemetés előtt R ’ " ' „Budapest terein, de a magánházak udvarán, sót Jenő, Goldberger Dávid. Steinberger Zrigmond, ^nlést kel.1 lenn'1 a városparancsm polgármester a megújuló közigazgatásban és a pincéiben is sírok domborulnak. Ez a szokatlan te-Weisz Mihály, Weisz Sándor, Kerekes Béla. Bolech- n‘*s4gnak es a polgármester, hivatalnak. taná(fs Láskörébe lartozó szerveknél összevonásé- J metes. mód akkor vált szükségessé, amikor a fovaláv Sándor.” E rendelet ellen vetőkkel szemben a legszigorúbkat rcndel c\ Ezek kapcsán a temetkezési intézet és ' ros ostoroma alatt a golyózáporban nem lehetett az bán fogok eljárni.” a köztemetők ügykezelését július 15-i hatállyal ősz, elhunytaknak megadni a kellő véghsztesseget és a A debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány első szevonják. A rendeletből: „Addig is, amíg a két. in- ^ yos e e|;ye‘sz<} c era en a ózza ar ozo ne u „A munka hősi halottainak emlékére ténykedéséi kozott szerepel az a rendelet, amely a lézmény egyesítése tekintetében ... a törvényható- ' ' a k J'parkok és^ pesti bérkaszárnyák Lósádi Ferenc, Zécsevics Sándor. Fazekas Gyula. kozalka’mazottak es a közüzemi alkalmazottak igasági bizottságnak előterjesztést tehetek .. . a Koz- udv.u.án emelkednek a nyilas hordák kegyetlenke-Furulyás Sándor zolasarol intézkedik. A polgármester március 8-án ségi Temetkezési Intézet igazgatója gyakorolja.. . \ 1945.” ezzel kapcsolatosan így rendelkezik: „azokat az ala temetőigazgatóságok hatáskörét...” deseinek kiáltó tanuságtevo, | kalmazottakat, akik rricár most is megállpíthatólag A közgyűlés 1946. július 3-i ülése a polgármester Budapesten a Községi Temetkezési Intézet becslej kdzitudomás szerint az úgynevezett nyilas korelőterjesztésére némi kikötéssel kimondja a Közsé- ^se szerint mintegy nyolc-tízezer ilyen ideeig enep , , , mány uralma alatt szerepet vállaltak, nyilas magam Temetkezési Intézet és a köztemetők egyesítését sen eltemetett holttest van. Ezeket most kihanto -Komba dőlt varos, vízbe hanyatlott hidak, teme- tartásuk folytán előléptetésben részesültek, vagy az és utasítja a polgármestert, hogy az egyesített intéz- J ják ... Eddig már körülbelül ketezer k,hantolás es ellen holtak: ez az esztelen háború fővárosi mér- említett rendszerrel kapcsolatot tartottak, illetőleg mények üzemi és működési szabályzatát készíttesse í áttemetés történt. A tömegsírban nyugvók közül Aháhnn-, tw0- 1- , , rokonszenvüknek adtak kifejezést - szükségesnek el és mutassa be. ! azokat akiket hozzátartozóik nem tudnak fel,smer-A háború befejeztevel a Községi Temetkezési In- tartom a székesfővárosi üzem szolgálatából addig is A magyar belügyminiszter december hónapban a ni, ismét tömegsírba temetik, azoknak pedig, akiket tezet eletenek második szakasza is véget ér, új kor- eltávolítani, amíg az igazolási eljárás befejezést 183 524/1946 —III. sz. leiratával értesíti a főváros ; családtagjaik agnoszkálnak. egyeni nyugvohelyet szak kezdődik. nyer...” ' ' hözönségét. hogy a fővárosi köztemetők és a Közsé- I biztosítanak valamelyik budapesti temetőben." i 9