Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1979-01-18

Szövetkezetünk ma r.iár alkalmas az évi 800 lakás kivitelezésére, mint ahogy azt az 1977 év is bizonyltja, de kijelölés és munka­terület hiányában várhatóan mintegy 300 lakás épületgépészeti mun­káival marad le, az V. ötéves tervben* • A szövetkezet vezetése már az 1979-80-as évekre szóló lakásszám ki­jelölését és a munkálatok előkészítését szorgalmazza. A jelenleg ren­delkezésre álló adatok szerint 1979 évre 779 db, 1980-ra 440 db lakás, szövetkezetünk részére való kijelölése és annak előkészületei van fo­lyamatban. Szövetkezetünk vezetésének és tagsagana*. extökélt szándéka, az V. öt­éves tervben vállalt 4*000 lakás felépítésének teljesítése. Az eddigi eredmények lehetőséget adnak arra, hogy szándékunk megvalósításában feltétlen bizzunk. Feladatainkat az alábbiakban rögzítjük: Az V. ötéves terv időarányos részének eddigi eredményei, de különösen a lakásépítési munkáink önvizsgálata azt mutatja, hogy még korántsem elégedhetünk meg eredményeinickel. A szerzett tapasztalatok felhasználá­sával a jövőbeni feladataink sikeres megoldására, a cselekvési-intéz­­kedÓ3i terveinket a következő irányelvekre épitjük: 1. / A kötelezettségünkben vállalt lakásszám átadása érdekében olyan műszaki, szervezési, intézkedési tervet kell kidolgozni, mely minden eddiginél rugalmasabban alkalmazkodik a mindenkor kialakult helyzethez, ugyanakkor folyamatossá teszi a termelést. 2. / Szervezeti és műszaki intézkedések adjanak tágabb teret a még rej­tett tartalékok feltárására, a munkaidő jobb kihasználására, a mun­kafegyelem javítására,ösztönözzenek az ujitásokra, a takarékos mun­kavégzésre, a gazdaságosabb termelésre. i \4- 10 -M3L ||9

Next

/
Thumbnails
Contents