Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1979-10-18
r | I- 2 -(lésére, a dolgozók szakmai fejlődésére is. . A lieeneck hasznosítását - egykét gyártmánytól eltekintve - mindkét vállalat megfelelő fejlesztéssel sikeresen oldotta meg. A vásárolt lieeneek bevezetése a kezdeti években lassú volt, a 2-3 évet is meghaladta. Az utóbbi években a bevezetés időszaka kb, másfél évre csökkent. A megkötött Iicenc-szerződések többségében azonban problémát jelent a viszontszállítás korlátozása és a harmadik piacon való értékesítés kizárása. Ma a vásárolt lieeneek gazdasági értékelését végezzük el megállapítható, hogy: a Ganz --Mávág-n íl_ 1978-ig évente a licenc alapján termelt termelési éi - ‘ ték kb 6oo millió forint és ez az össztermelésnek kb 15 %-a. 1978 után váy sárolt lieeneek bevezetésével az igy termelt termelési érték 1,2 milliárd forintra fog emelkedni, és népgazdasági szinten is jelentős import megtakarítását eredményezi. A Taurusnál a radiál abroncs gyártásánál jelentősen növekedett a termelés, az 1975-ös 75. 4oo db-ról 1979-ben 2oo,ooo db-ra emelkedett. A tőkés export ugyanezen idő alatt 1, o3 millió dollárról 15,5 millió dollárra emelkedett, A mezőgazdasági abroncsgyártás 1979-ben várhatóan 80.000 db lesz, ez 5, 3 millió dollár tőkés és 3, 9 millió Rbl demokratikus exportot biztosit. Mindkét vizsgált vállalat esetében megállapítható az, hogy a kezdeti idegenkedés ellenére a dolgozók részéről a lieeneek fogadása kedvező volt,- A szakmai tapasztalatok bővitése fejlődést biztosított számunkra. A dolgozók keresete kedvezően alakult.- A vállalat gazdasági és társadalmi vezetése időben tájékoztatta a dolgo— zókat.- A magasabb színvonalú termékek a magasabb követelményt igénylő technológiák kedvezően befolyásolták a munkahelyi fegyelmet. A beszámolók alapján megállapítható, hogy a két vállalat pártbizottsága a licenc /knovv-how/ vásárlások kérdésében megfelelő áttekintéssel rendelkeznek. A témát rendszeresen vizsgálják, napirendre tűzik. A Ganz-Mávag pártbizottsága 1979. augusztus 1-én tartott illésén a műszaki igazgató beszámolója alapján foglalkozott e kérdéssel. Megállapították azt, hogy a vállalat tevékenysége összhangban van a KB 1977. októberi határozatával. Határozatot fogadott el, melyben ajánlották a termékek sorozatgyártásának növelését, a fejlődés dinamizmusának növelését, a termékekhez kapcsolódó szolgáltatási tevékenység megoldását, a szakember képzés biztosítását. A pártszervezet részére olyan feladatot adtak, amelynek segítésével biztosítani kívánják azt, hogy a dolgozók minél korábban ismerjék meg a licencvásárlásból adódó feladatokat. A pártszervezetek pedig agitáciős felvilágosító munkájukkal segitsek elő a modem termékek bevezetését és gyártását. A Taurus pártbizottsága állandóan napirenden tartja e témát. Pl: legutóbb a nyíregyházi gyártás beindítását tűzte VB napirendjére. Az Abroncsgyár vállalta a Nyíregyházán dolgozók betanítását. A két pártbizottság felvette egy-ŐT sm T I —---------------------------------------