Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1979-10-18
----W ~ — • - TT —' T— ,rá> é- 12 -- a fiatal pályakezdők bérfejlesztésével- a közvetlen termelést irányítók anyagi erkölcsi megbecsülésével.- a szociálpolitikai tervek realizálásával,- az üzemek egészségügyi helyzetével. Ezen kívül részt vesz a pártszervezet rendszerint egy-egy megbízottal a kollektív szerződések összeállításában is. Fontos az a tevékenység, amelyet a pártbizottságok az ellenőrző munka során végeznek. így több vállalatnál évközben legalább egyszer, de legtöbbször kétszer is elemzés tárgyává teszik a dolgozók bérhelyzetének vizsgálatát. A pártbizottság a pártvezetőség előtt, nem egy esetben taggyűlésen is beszámoltatják az illetékes gazdasági vezetőt a legfontosabb munkaügyi és szociálpolitikai mutatók teljesítéséről, illetve helyzetéről. Véleményként alakult ki főleg a vállalati mozgalmi vezetők részéről, hogy a gyermek-intézményeknek anyagi támogatását országosan is úgy kellene egységesíteni, hogy a vállalatok és mindazon intézmények, amelyek gyermek-intézmények kezelésével, fenntartásával foglalkoznak központosított keretből /: természetesen vállalati alapból történő hozzájárulással :/ ^ biztosítsák ezen intézmények fenntartását. Tapasztalatok szerint ugyanis jelenleg a zömében nőket foglalkoztató vállalatokat arányaiban nagyobb mértékben terhelik a gyermekintézmények költségei. /:P1. Május 1. Ruhagyár :/ Ugyancsak fontos feladatnak tekintik a mozgalmi szervek a jövőben a dolgozók étkeztetésének /: minden műszakban :/ megoldását és ehhez szükséges hozzájárulások, illetve költségek biztosítását. A gazdaságpolitikai munkabizottság a jelentésben foglaltaknál részletesebben is vizsgálta a vállalatok bér- jövedelem és szociálpolitikai tevékenységét. Ennek leglényegesebb mutatóit, i_________________________________________________^ _______________________________ I ______