Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1977-08-25

_ _ - ^ pj|g j - - - T * \Ap » J i- 4 -- A VIII, kerületi Tanács programjából- ünnepi hangverseny a kerületi iskolák kórusainak közreműkö­désével /októberben/- a kerületi Zeneiskola tanárai díszhangversenye a 60. év­forduló tiszteletére- természetjáró szakosztály túrája Pilisnyeregbe, illetve ki­rándulás "a szovjet hadsereg nyomában a budai hegyek között" vimmel- Portls Lajos élménybeszámolója "Találkozásaim a szovjet sakk élversenyzőivel"- Az MHSZ terveinek megfelelően- a 60. évforduló jegyében rendezi meg a Honvédelmi Kupa lö­^ vészverseny II. fordulóját /6-7 ezer fő részvételére számí­tanak/- A kér. KISZ Bizottság- folyamatosan értékelik az ifjúsági, a szocialista brigádok­ban dolgozó KISZ-tagok teljesítményét, vállalásaik teljesí­tését; a kiemelkedő kollektívák, egyes fiatalok eredményeit kellően kiemelik- ünnepi rendezényeikre, akciókra meghívnak szovjet fiatalokat is, illetve levélben köszöntik szovjet testvér-közösségeiket- az ifjúsági klobokban "Napokba sűrített történelem" címmel beszélgetéseket szerveznek, melyre meghívjók a forradalmi munkásmozgalom régi harcosait, a partizánszövetség kerületi tagjait- a Józsefvárosi Ifjúsági Napok /szeptember 21-25 között/ rendez­vényein kellő hangsúlyt adnak a 60. évforduló méltatásának, a magyar és szovjet nép, a fiatalok barátsága erősítésének- soros sportrendezvényeiket a 60. évforduló jegyében tartják meg /- A Vöröskereszt- alapszervezeteikben a Szovjetunió egészségügyének fejlődésé­ről előadássorozatot tartanak- Moszkva egyik kerületének testvérszervezetével kapcsolat­­felvételt terveznek- az Egészségnevelési Napok /november 14-19 között/ rendezvényeit felhasználják a szovjet egészségkultúra megismertetésére. , { f LO 7 — - --..-----.... ~___I

Next

/
Thumbnails
Contents