Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1977-06-02
| < i- 5 -kel. Kivételt képez a HVDSZ, ugyanis több esetben, főleg káder kérdések kapcsán nem megfelelő hozzáállást tanúsítottak, nehezítették az ügyek elvszerü rendezését. II. A pártszervezetek döntő többségének megítélése szerint a szakszervezeti munka tartalma, színvonala javult az elmúlt években, különösen érzékelhető ez az ágazati kongresszusok, majd a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusa után. Vannak olyan vélemények is, melyek sze/-v rint még mindig nem látszik eléggé tisztázottnak a szakszervezetek helye, szerepe a munkahelyi társadalmi élet szervezésében, nem megfelelő a munkamegosztásban elfoglalt helyük. Uzt a véleményt azzal indokolják, hogy a szakszervezet kevés kulturális és egyéb rendezvényt szervez, az érdeklődés hiányára hivatkozva, s ezt nem tartják elfogadható magyarázatnak. Szék a vélemények általában nem helytállóak, az adott helyeken külön vizsgálat tárgyát kell hogy képezzék. A szakszervezeti munka sokrétűségéből következik, hogy O nem minden területen tudnak megfelelni a követelményeknek. Általában az érdekvédelmi feladatokra helyezik a hangsúlyt és ezt többségében jól meg is oldják. Az érdekvédelmi munka során előfordul több helyen is - főleg VSZT szinteken - hogy az SZB-k túlzottan a he! lyi érdekeket /pl. gyáregység érdeke / tartják szem előtt. Unnék megnyilvánulása, hogy túlzott, egyoldalú igényekkel lépnek fel /pl. bérfejlesztési maximum elérése, ennek kollektiv szerződésbe rögzitése/ anélkül, hogy fedezeti oldalról vizsgálnák a kérdést. Ugyancsak jellemző, hogy a szakszervezetek részéről elsősorban az elosztási kérdések vitatottak. I I I • I 1 ■ ■ 1,1 ' 1 I