Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1976-03-25

I ^ i MSZMP VIII,kér. Bizottsága Budapest, 1976. március 2o, Ikt.sz.: VIII/VB/8. Készült: 25 példányban SZIGORÚAK BIZALMAS? Látta: tkSa/^ JAVASLAT pártvizegálat inditására a "Finomvegyszer" Ipari szövetkezetnél A szövetkezet elnökének tevékenységét - egy bejelentés kapcsán - a rendőrség vizsgálja. A szövetkezet dolgozói és a pártszervezet tagjai őszintén sajnálják az elnököt és nem feltételezik róla, hogy visszaélt a beosztásából adódó lehetőségekkel. A szövetkezetnél kialakult hangulat arra enged következ­tetni, hogy a vezetők magatartását annyira természetesnek tartják, hogy a pártellenőrzés és az éberség minimálisra csökkent. Hosszú évek óta semmiféle észrevétel nem volt a vezetés munkástHúsával, gazdálkodásával kapcsolatban. A szövetkezet elnöke - bár van lakása - öröklakást épít­tet és ebben a társulásban a felügyelő bizottság vezető­je is részt vesz. A szövetkezettől - a jelzések szerint - lakásépítési hozzájárulást is igénybe vettek, és nem egészen tisztázott körülmények között bonyolítják a széllitási és anyagrendelési tevékenységüket. Szükségesnek tartjuk, hogy egy pártvizegálat a felszínre hozza a szövetkezetnél kialakult hangulat igazi okát és a pártszervezet, illetve a gazdasági vezetés kapcsolatá­ban és tevékenységében jelentkező hiányosságokat. * ! A vizsgálat időtartama: 1976. III. 25 - 1976. IV. 2o. A pártvizsgálat vezetőjének Tárnok Jenő /kér. PB GPB tagja/ tagjainak Birloni Ferenc /pol.munkatárs/ Zentai Dénesné /Polimer ip.szöv. párttitkára Javaslatot készítette: Birloni Ferenc pol.munkatárs ■ I 3r I HHaHaa||||||||||Ha|^ ' ’— ■ ■■■" ' ■ ’ ’ " ■ • " X __________ . . !

Next

/
Thumbnails
Contents