Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1975-09-11
~ P ---T” * .*» I i - 3 -felvételi bizottságok munkájában is részt vegyenek. A felvételi bizottságok ülésein demokratikus légkör uralkodott, döntéseiket javarészt egynhangulag hozták, Emlitésre méltó néhány zavaré körülmény, melyek a felvételi utasítások további finomítását kivánják:- a szülők foglalkozásának elbírálásában némi bizonytalanság van, ugyanis a felvételizők Írják a jelentkezési lapra szüleik foglalkozását, ez - a felvételt intézők véleménye szerint - visszaélésekre is adhat módot, különösen határeseteknél. Javasolják; a munkáltató hivatalos igazolását; továbbá a szülő nyugdíjazás, elhalálozás előtti foglalkozásának feltüntetését,- az alsó felvételi ponthatárt az intézmények javasolják, de a minisztériumok határozzák meg. Az Egészségügyi Mi^ nisztérium az ÁOK alsó fellebbezési ponthatárát 17,5-ben állapította meg /szemben az egyetem által egyetértésünkkel javasolt 17 ponttal/, s csak a felvételi bizottság munkájának befejezése után néhány nappal módosította oz eredetileg javasoltra,- egyetértenek a felvételiztetők azzal, hogy a rendeletileg figyelembe vehető kitüntetések tulajdonosainak gyermekeit kedvezmény illeti meg. Tisztázatlan, tehát pontositandó "az internacionalista illetve antifasiszta fegyveres harcokban résztvettek" kitétel. Jelenleg nincs olyan jogszabály, amely ennek igazolási módját megállapítaná, A felvételizők többsége előkészítő tanfolyamokon vett részt. Volt; országos szervezésű un. "FEB" tanfolyam, a felsőoktatási intézmények által szervezett önköltséges tanfolyam, szervezett a pedagógus szakszervezet, néhány középiskola és KISZ is, /A SOTE-n az intézmény égisze alatt szervezett magántárfolyammal is találkoztunk, a vizsgálat folyamatban van,/ ________________________________ •