Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1974-09-05
f' « %■ Határózajaiban, állásfoglalásaiban elismerte a végzett munka színvonalának fejlődését, a munkásőrök között folyó politikainevelő munka eredményeit,, a harckészültség állandó javitására irányuló erőfeszítéseket,-. Megállapította, hogy a munkásőrök és parancsnokok a párthatározatok szellemében végzik megtisztelő pártmegbizatásukat. A kerületi PVB elé került jelentések - az eredmények mellett - rámutattak azokra a problémákra is, melyek feloldása elsősorban az Asztalos -János': Vasas zászlóaljnál mind nagyobb nehézségekbe ütközött: i ' /N ,- az egység széttagoltsága nehezítette a harckészültség! feladatok végrehajtását;- az irányitó pártszervek és a parancsnokság erőfeszítései ellenére sem volt biztosítható a zászlóalj tervszerű, folyamatos utánpótlása. A gondok és nehézségek alapvetően a területi elvtől eltérő szervezésből adódtak;, Mindezek megnehezítették az egészségesebb politikai harci morál kialakítását. Mindezen problémák feloldását segítette elő a már említett Bp-i PVB határozat. A zászlóaljak egyesítése során különös figyelmet kellett fordítani:- a munkásőrök át jelentésénél az önkéntesség elvének betartására;- a kerületen kivüli munkahelyekről az uj felvételek megszüntetés ára;- a káderek célszerű beosztására;- az anyagi-, technikai eszközök egyesítésére, az elhelyezési körletek megtartására. Kiemelt feladatnak tekintettük a személyi állomány politikai felkészítését, A mun írás őrökkel és parancsnokokkal törzs- és alegységparancsnoki megbeszéléseken, század- és szakaszgyüléseken ismertettük a határozat lényegét, az összevonás indokait. | M í I ____________________________________________ ___________________ >- 2 -i______________________________________________________________.