Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1973-12-20

f — i ~ 5 -gára. Csökkent azok száma, akik a tantárgyat csak vitafórumnak tekin­tik. A diákok javasolták, hogy a tantárgy nevét meg kellene változtatni pl, "Marxizrnus-Leninizmus alapjai" cimre. /A névváltoztatással a tanárok is egyetértenek./ Véleményük szerint igy is csökkenthető len­ne a köztudatban levő nézet , hogy a tanulók "világnézetét" osztályoz­­zák. Elmondták, hogy a tanárok néha a következőkkel érvelnek: "Ez a dol^g úgy van, higgyétek el, mert én is igy érzem." Ilyen érveket a mai középiskolás fiatalság nem fogad el. Igénylik a tudományágak.logikai érveit és azokon keresztül könnyebben kö.tödhek érzelmileg isc A tanár jé felkészültségén kivül fontos, hogy emberileg magávalragadó, a tanulókkal közvetlen viszonyt tartani tudó személyiség legyen. A KISZ-oktatás és a "világnézetünk alapjai" tárgy tanítása között kölcsönhatás van. Az optimális az lenne, ha a tematikák egymásra épül­nének és a meglévő kapcsolatok egyirányba hatnának. Erre a lehetőség adott, mert a két oktatási forma célja hasonló, /KISZ: Időszerű, tár­sadalmi, politikai és közgazdasági kérdések megvitatásavalamint mozgósítás a társadalom előtt álló feladatok megoldására./ csak mód­szereikben különböznek. Helyileg törekedni kell olyan KISZ-oktatási tematikák kiválasztására, amelyek jól előkészítik és kiegészítik a ^-. világnézetünk alapjai tanítását, A segitség megnyilvánulhat még a dialektikus gondolkodásmód alakításában, a vitakészség fokozásában, valamin^ az aktuális események azonnali megvitatásában.. III. A tantárgy tanításával kapcsolat'O problémák megegyeznek a fővárosi tapasztalatokkal, a szervezésben, a személyi feltételek biztosításá­ban a szakfelügyelet megállapitása szerint is egy kicsit előbbre tar­tunk. Az iktatás eredményességét nem csorbítja az a tény., hogy a tanulók által felvetett kérdések egy részére pedagógusaink nehezen tudnak'a rendkívül kritikus 18 éves korosztálynak válaszolni,, Ezek a kérdések nem az életkorhoz köt'-'ttek, hanem vsszefüggésben vannak _ ^ l | . I ^ ' | ó

Next

/
Thumbnails
Contents