Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1972-05-25
| u- 4 ~ Ez kifejezésre jut abban, hogy egy-egy rendezvény linkre az ott dolgozó elvtársakat meghívjuk. Ugyanakkor az Igazgatóság Pártbizottsága a felruháhott koordinálási joggal élve esetenként ös..ze^ivja a Csomópont pártaktiváit, illetve PB titkárát. Esek a megbeszélések részünkre hasznosak, azokat munkánk során feltudjuk használni. A Pártbizottság titkárai .jelen vannak az Igazgatósáfe osztá'Lyvez ■?[V értekézieteken is és igy a gazdasági feladaton •"ká't...rLz ’sánálx közvetlenül tájéközödnek. Ezen túlmenően áz ~ŐVsTályv"Tűn-~ tok által megtartott főnoki értekezletekre n g/o,i sok esetben a pártalapszervezet titkárát is merfii ÜÜ:. Nagyon nagy segítséget jelent a munkánkban"az is, hogy az Igazgatóság vezetője a Pártbizottságunkat rendszeresen tájékoztatja. Egy-egy fontos anyagot írásban is megküld részünkre. A kapott információkat renükivül hasznosan tudjuk felhasználni területünkön a gyakorlati munka végzése ^ során. 1 A Vasúti főosztály Pártbizottsága évenként egy-két alkalommal tart az üzemi Pártbizottságok részére koordinációs értekezletet, Az itt kapott információk az egész vasútra vonatkoznak és igy nagyon általánosak. Az évenkénti egy-két tájékoztató értekezletet nagyon kevésnek tartjuk. A Vasúti főosztály Pártbizottságának koordinációs tevékenysége véleményünk szerint még nem kielégítő. Annak ellenére, hogy részünkre Írásos an.agokst rendelkezésünkre bocsájt. Feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy egy-egy sokakat érintő döntés előtt kérjék ki a Csomópontokon dolgozó Pártbizottságok véleményét is. Általános véleményünk az, hogy a koordinációs tevékenységre a' jelenlegi vasúti szervezeti feléoités mellett szükség van.es ait a z t s o k k a 1 t ar t a Ima s óbba" J> s. rüidsz eres abbé kellene tenni mind a Budapesti Igazgatóság, mind a Vasúti Főosztály részéről, 2./ A párttagság eszmei-politikai,- cselekvési egységének helyzete. A Keleti pu, dolgozóinak elért gazdasági eredményei azt mutatják, hogy a X. pártkongresszus óta eltelt időszakban jelentős előrehaladást értünk el. Ez azt bizonyítja, hogy párttagságunk megérte úté és követi pártunk politikáját. Párt tagságú-v és az itt dolgozó párt ónk ivüliek nagyra értékelik az MSZIiP-nek az egész országra kiterjedő vezetését, irányítását. Örömmel veszik tudomásul, hogy partunk következetesen azon munkálkodik, hogy népünk élete minél könnyebb-g jobb és szebb lég én. A bonyolult nemzetközi helyzetben a belpolitikai építő munka :.u párt; mindig megtalálta és megtalálja a megfelel.. ;:iT :tő utat és ezzel tovább tudta és tudja növelni dolgozóinké n a pártpolitikája iránti bizalmat. ; A párt egyse ’ és a pártfegyelem időszerű kérdéseinek elemzé-i sekor az adott időszak jellegzetességeiből szükséges kiindulnunk. Ez az időszerű valóság' szabja meg mindenkor a kommunisták iránti követelményeket és ez befolyásolja a pártfegyelmet is. I: i IpL j _____________________________________________- ' r | L---------------------------------------------------------------------------4 >