Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1972-04-13
■ á MSZMP VIII.kér. Bizottsága - H. - * | A ker.PVB 1972.IV. 13-i ülésének határozata: | A nagyüzemi^fizikai dolgozók általánosés középiskolai továbbtanulásának tapasztalatai és további feladatok c. előterjesztéssel kapcsolatban I Az előterjesztést a VB megtárgyalás után elfogadta. Főbb megállapításait a következőkben összegezte: Indokolatlanul magas azoknak a dolgozóknak a száma, akik nem fejezték be az általános iskolai tanulmányaikat. Ez nem objektív, hanem szubjektív körülmények között alakult igy, mivel a lehetőség mindenki számára k biztosítva volt. A dolgozók általános műveltségének emelése társadalmi, politikai kérdés. Törekedni kell - elsősorban a fiatal dolgozók körében - az általános iskola elvégeztetésére, de nappali oktatásukat is figyelemmel kell kisérni, nehogy az újratermelés növekedjék. A beiskolázások számának növelését, a hiány felszámolását elsősorban politikai szervező munkával.kell elősegíteni, és ki kell használni azokat a lehetőségeket, melyekkel a szocialista brigádmozgalom rendelkezik. FELADATOK : 1. / A politikai munka eszközeivel is elő kell segíteni a fizikai dolgozók általános és középiskolai végzettségének növekedését. r . 2. / Az üzemek párt- és^gazdasági vezetői alkalmazzák a meglévő, és keressék azokat a hatékony helyi ösztönzőket, melyekkel emelhetik a dolgozók iskolai végzettségét. 3*/ A^VIII.ker. Tanács VB Művelődési Osztálya a lehetőségeihez mérten biztosítson jobb tárgyi feltételeket a dolgozók általános iskolája számára. A / termeléshez alkalmazkodó tanítási időpont megválasztásával és az oktatás decentralizálásával segítse elő a dolgozók beiskolázását. _ _ ^ - 1 ; ______13______________ •->-***