Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1972-04-13
" l * . ?.p * 6 V.- 6 -egyes részmunkák szerepére, ez4fck fontosságának kiemelésére, a termelési problémák megvitatására és a szakmai műveltség emelésére. A jelenlegi szervezeti keret által biztosított lehetőség kihasználása, a tanulásra való felkészítés mellett az üzemiv. demokratizálódási folyamat egy sajátos formájává alakulhatna át. Neheziti a dolgozók iskolai beilleszkedését az is, hogy többségében már tanulmányaik megkezdésekor a tanítási mód és a tananyag elvont gondolkodási műveletvégzést követel meg tőlük, pedig náluk a mindennapi életben a gyakorlattal szorosan összhangban lévő, ‘ konkrét gondolkodási mód fejlődött ki. A követelményrendszertis esetenként az előbbihez igazítják, igy a kezdeti indokolatlan kudarcélmények is okozhatnak elkedvetlenedést és lemorzsolódást. Többen felvetik,.hogy magas a követelményrendszer és már ez is neheziti a beiskolázást. Megítélésünk szerint nem azért vetik fel igy a problémát, mert tanulás nélkül akarnak bizonyitványhoz jutni. A probléma itt az, hogy nem látják a tanult ismeretanyag gyakorlati hasznát, ezáltal a tanulás értelmét sem. Megváltozna a helyzet akkor', ha már a Tanterv is lehetővé tenné az általános műveltség és a szakismereti anyag szorosabb összekapcsolását az iparágak széles skálá'ja szerint. A követelményszint általános csökkentése méltatlan lenne a munkásosztályhoz és hátráltatná az általános műveltségi szinvona/-N luk emelését. I II. f A dolgozók továbbtanulási lehetőségeit a VIII. kerületben a 2«sz. táblázatban szereplő oktatási intézmények biztosítják. Az általános iskolába történő beiratkozás az 1965/66-os tanévi 567-ről az 197V72. tanévre 235-ra csökkent. A beiskolázott hallgatók 9°-95%“£ fizikai dolgozó. A visszaesés okát az előbb elmondottakon kivül abban látjuk, hogy:- az iskola nem alkalmazkodott megfelelően az üzemi termelési rendhez /meg kell változtatni azt a szemléletet, hogy a termelés alkalmazkodjon a képzéshez/. I. ~" Jl - - - - -... --- -......— ,