Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1971-02-20
- — ' " w ~— ----------------------7^------T— ■ ; > " - - 9 - 1 ? adódó veszteségek nem voltak olyan súlyosak. Tihanyi László et,i Javasolom, hogy a VB fogadja el a jelentést. A vállalat egy jól dolgozó, dinamikusan fejlődő vállalat. Ugyancsak elismerésünket fejezzük ki azért az áldozatos tevékenységért, amellyel segítségüket adták a káptalanfüredi tábor létrehozásában, A tábor megépítéséhez komoly anyagi eszközökkel járultak hozzá. Probléma a vállalatnál egyrészt a jövedelmezőség. Vélemé- ‘ nyem szerint fel kell tárni a meglévő' tartalékokat. Különösebb problémát nem látunk most a vállalatnál. Arra szeretném felhivni a figyelmet,hogy a jövőben nehogy valamiféle elbizakodottság legyen úrrá a vállalat vezetőségén. A jelentés indokolja, hogy ezt felvetem, A tagfelvételi és politikai munkával kapcsolatban erősíteni kell a vállalat pártszervezetének szervezettségét. Összességében a párttagok aránya nem rossz, de sokkal nagyobb arányú az egyéb pxx alkalmazottak közötti párttagság, mint a ' fizikai dolgozóknál, finnek javítására komoly politikai munkára van szükség. Az ország különböző területein tevékenykedik a vállalat, a koordinációs tevékenység folytán a többi pártszervezet figyelmét is fel kell hívni erre a problémára, Azt kérném Kocsmár elvtárstól, a minisztérium is tegyen meg mindent, hogy a dolgozók ne kerüljenek hátrányos helyzetbe, 1 Különfélék: , ‘ \ A VB a Politikai Főiskolára javasolt elvtársakat egyhangúlag elfogadja. Az Országos Szeszipari Vállalat és az Országos Likőripari Vállalat összevonása révén a nevük Szeszipari Vállalatok Országos Trösztje, A VB elfogadja az Országos Szeszipari Vállalat pártszervezetének szétválasztását, mivel a vállalatok összevonásával megalakult a Szeszipari Vállalatok Országos Trösztje, K • ni•£ .# Jegyzőkönyvvezető: Kovács Jánosné ^ (yjL. Ellenőrizte: .... ................................ titkár <• r 4 * \ p! . ! 40 t _ ____ ______ _____