Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1969-01-30

|i- 3 -I Végrehajtó Bizottsága gazdagítsa az alapszervezetek irányításának módszereit, szüntesse meg a pártéletben mutatkozó lazaságokat, javít­sa meg az alapszervezeti munkát, fordítson nagyobb figyelmet a hozott határozatok végrehajtásának megszervezésére és ellenőrzésére* I­. i - -> 2 felsorolt döntések és határozatok munkánk megjavításának fontos elő­■ feltételét jelentették* Pártunk IX. Kongresszuséra kélszülve azámbavet­­tülc az intézményi és a pártmunka minden részletét és az I966. októberé­ben megtartott párt értekezletünkön a Kongresszus utáni időszak legfoh­­| toaabb tennivalóit az alábbiakban jelöltük meg. 1./ Kiindulva a nemzetközi helyzet alakulásából, a nemzetközi munkás­­mozgalom problémáiból, valamint az Ideológiai harc követelményei­ből, alapvető feladatként azt állítottuk egész párttagságunk és 1 # j rajtuk keresztül egész személyi állományunk elé, hogy minden vo­natkozásban erősíteni kell a Magyar tádió és Televízió szocialis-Aa. Ennek’ tartalmát és mibenlétét az alábbiakban igyekez­tünk me ghat ár ózni: | a./ A szocialista rádió és televízió feladata a szocialista társa­dalmi rendszer erősítése, eszménk és világnézetünk terjeszté­se, a lakosság szocialista nevelése, A Párt politikája iránti bizalom elmélyítése, a politikai stabilitás érzésének erősíté­se. b */ legfőbb meghatározó _je_gye; népi jellege. A munkások, pa­rasztok, vagyis az egyszerű kisemberek érdekeit képviseli. A műsorok középpontjába az embert helyezi. Fontos helyet kell betöltenie a szocialista demokráciában, mert ennek egyidejűleg — — ■ ■— ! 1 2J& i ^ --------------------­­--------------------------------------------------------------------------------­j, ■--- ,---------------------------------------------------------------­­--------­­----------'——----------------------------------T

Next

/
Thumbnails
Contents