Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1969-11-13

i ' -4- i V- Jogpropaganda volumene alatt a Fővárosi Főügyészség megállapí­tása szerint e munka színvonalát értette.- A Fővárosi Főügyészség komplex vizsgálata állapította meg, hogy az átl. felügyeleti munka elérte sőt sok esetben túlhaladta a Budapest-i kerületeik átlagát.- A garázdaság, súlyos testi sértés és egyéb bűncselekményeket ál­talában nem galerik követik el.Pár évvel ezelőtt a rendőrség a galerik felszámolása érdekében hatékony intézkedéseket foganasi­­tott /sorozatos razziák, portyaszolgálat/ a munkásőrséggel és az önkéntes rendőrök bevonásával. Ezek az intézkedések eredményezték azt, hogy kerületünkben galerik ritkán fordulnak elő,- A bírói ítélkezés általában nem nevezhető liberálisnak, előfordul­nak ítéletek amelyek enyhébbek, de megfelelő szigorú Ítéletek is. Az igazságügy miniszter és a Legfőbb Ügyészség által kiadott irány­elvek alapján az állampolgárok testiépségét sértő bűncselekmények­nél a liberális ítélkezés részben az ügyészségi ovások eredménye- L ként is megváltozott. Hozzászólások: Dr, Suhajda et. Nagyon pozitív a kép a jelentés alapján, de saját tapasz­talata alapján is. Kérése és észrevétele a Fővárosi Főü­gyészség és a kerületi Ügyészség felé, A tanács vezetői nem kapják meg az ügyészi vizsgálatok nyomán tett ügyészi intézkedéseket, mivel azt csak az adott osztályvezetője kapja meg, igy nem tudják, hogy milyen hibák fordulnak elő és megfelelő intézkedéseket nem tudnak tenni. Kérem, hogy a jövőben, hasonlóan a múlt gyakorlatához a tanács vezetői részér© is küldje meg az ügyészség a vizs­gálati anyagokból adódó óvásokat és felszólalásokat. Hartné et.no Amellett, hogy egyetért az anyaggal hiányolja, hogy 1963 óta nem volt VB előtt az ügyészség. Jó lett volna ha a mostani anyag az 1963-as VB. határozataiból indul ki,az ^ akkori megállapítások is benne lettek volna az anyagba. Vértes et. Egyetért az ügyészség beszámolójával, jénai tartja. Fel­merül benne az a kérdés, hogy miért van az, hogy a fiatal­korú elkövetők más elbírálás alá kerülnek, mint a felnőt­tek, Pl.18 éveskorától felnőt valaki. Választő és választ­ható, De halállal csak 20 éven felül lehet büntetni. Dr.vGötz.et, Hiányolja - amellett, hogy jó a jelentés - , hogy a hibák­kal, ha nem is jelentősek kevésbé foglalkozik az anyag. Pl. a KTSZ-eknél igen sok általános felügyeleti vizsgálat volt, ugyanakkor a nagyüzemeknél alig. Javítani kell a Társadalmi Bíróságok munkáját a szignalizációs tevékeny­séget, Jobban kell az ügyészség munkájában az uj jogintéz­ményeket alkalmazni. Pl. kevés a 3 napon belüli bíróság elé állítás. A pénzbírság kiszabása sem gyakorlat az ügyészség munkájában. A kerület bűnügyi fertözóttságe nem rosszabb, mint a hasonló kerületeké. A VIII. kerületben ig:n sok ügyet tárgyalunk, de ez nem jelenti azt, hogy az mind VIII. kerü­leti lakos közül kerül ki. Más kerületben lakók sőt vidé­kiek is kerülnek hozzánk mivel a VIII. kerületben követtek el bűncselekményt, . / . (o I _______________________________ I «m» * I I . «*. .

Next

/
Thumbnails
Contents