Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1969-10-09
t t !» sm __ J- í ' ,k MuL ' * Uvu MAGYAR KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG Készült: 4o pl. VIII.kér.-Bizottsága , ,K8-?125/1969 JAVASLAT a KISZ VIII,kér,Bizottság 197o.évi költségvetésére. , A KISZ KB,Titkársága 1968. {január 11-i határozatában a költségvetés tervezésének rendjét tőbe évre szólóan hagyta jóvá, A több évre érvényes előírások lehetővé teszik az előrelátott tervezést, valamint az átgondoltabb, ésszerűbb, hatékonyabb gazdálkodást. Költségvetés tervezet a kiadott irányelvek alapján, a kerület jellegének és sajátosságainak, valamint az eddigi tapasztalatok figyelembevételével készitettük e1. A költségvetés összeállitásának módszere lényegében nem változott., A költségvetés jogcime egyrésze kötelező jellegű, vagyis a költségvetésben e csoportban csak Központilag engedélyezett jogcímeken tervezhető előirányzatok, és e jogcímek köre nem bővíthető, A kötelező jelleggel nem rendelkező jogcimek körét bővíteni, szükiteni lehet, /Átcsoportosítás/ azonban a költségvetés költségnemek szerinti szerkezeti, rendszere nem változtatható meg. Továbbra is kötelező jogcimek: bérek, személyi jellegű költségek, reprezentáció, karbantartási költségek, A mellékelt számszerű költségvetési tervezetet az alábbiakkal indokoljuk: Bevételek Tagdíjbevétel A tagdijbevételi terv kiszámítását, megadott számítási képlet alapján számitól búk ki, mely az alábbi: 1969.1.félévben folh.bélyeg db = 1968 évi tényleges bevétel x félévben felh."bélyeg db 197o.évre tervezett KISZ tagdij bevétel. ■■f. . " ' f 767.6b2.oox xr^'zTo-f = 768.37o.- Ft St-535/1969 j X-M _________j t------------------------------------------------------------------------------------—----------1 _ __ . X