Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1969-01-02
6 JA A zászlóalj törzs, az alogysúgparanc3nokok /rajparancsnokok kivételével/ felkészítését alapvetően a Budapesti Parancsnokaiig végzi. A módszertani felkészitóa, valamint a rajparancsnokok kiképzésű a Zászlóalj Parancsnokság kötolossógo. Az összevonásokon a korábbi ismerőtök rögzitóse, uj ismerőtök adása és gyakoroltatása mellett, a föladat a novolósi célok olérósónok módszertani sogitóso. A torzsot alkalmassá koll tenni a megosztott, több irányú tevékenység egyidejű irányit ás ;ira, vezetésére. Az alogységparancsnokokat föl kell késziteni, hogy önállóan - esotonkónt a vezetéstől távol - képesek logyonelc saját alc'gységoik harcának szervezésére, vezetésére. A szolgálati feladatokat úgy kell tervezni, szervezni és végrehajtani, hogy az ogyco munkásőrro jutó terhelés arányos logyon. a kiképzési és szolgálati felszántok ellátásánál erősiteni kell a zászlóalj belső ellenőrzését, a hibák féltonnását, Célollonőrzéaokot kell végrehajtani a kijelölt alogysógoknél. A Központi Híradó század beosztottjainál a speciális eszközök kozelését, alkal- 1 mazását a jártasaiig fokára koll omolni. SÍ kell érni, hogy a beosztott állomány valamennyi üzommódban biztosan tudja működtetni a berendezésűket, A vezetékes híradóknál a készülékek Irozolósót, telepítéséi, hibaolháritást a jártasság szintjére koll omolni. SÍ koll érni a telepítési és hibaelhárítási normál: betartását. Biztosítani kell a forgalmi szabályok szigorú betartását, mog koll követelni a beszéd és üzomfogyelmet. Biztosítani koll a rádiós gópkocsile állandó harckész állapotát* 4. / ^Hátáéi munka területén! Emelni leéli az ollátó munka szinvonaliít, tovább kell szilárdítani az anyagi fogyclmot, érvényre koll juttatni a Gazdálkodiísi Utasítás előírásait, A takarékosság figyelőmbe vétólévei koll megoldani a kiképzési és szolgálati feladatok végrehajtását, kiemelten koll közölni az élolmozósi és szállítási feladatok megoldását. Fel kell ujitani az ellátást biztositó szorződésokot. Az I. félévben fel kell készülni a leltár végrehajtására, Hl koll kószitoni a fegyverek és optikai anyagok szám szorinti nyilvántartását, Fel !:ell mérni a parancsnokság uj elhelyezésébe? szükséges anyagigény elcot, Az ellátó munkatársak, beosztottak felkészitésénól a szakmai /ellátási/ ismeretok mellett megfololő figyelmet koll fordítani a karhatalmi témái: oktatására, 5, / Torvoző munlca területén: A zászlóalj parancsnokság koszit se el; évos kiképzési tervét, az I. és II. féléves munkatervot, a törzs és alogysógparaicsnoki módszertani összevonások tervét, az 1969. évi előképzés torvét. Az 196S-as kiképzési óv orodraónyoi megfelelő alapot tereratenok az 1969-os feladatok végrehajtására, A kerületi Pártbizottság, a Budapesti Parancsnokság irányító, ellenőrző, sogitő munkájóval, a párt szervezőtek és gazdasági vezetők támogatásával a zászlóalj parancsnokság, a törzs, az alcgysógparoncsnokok és a személyi állomány az előirt feladatokat teljesitoni tudja# Kórom jelentésem elfogadását és az 1969. évi feladatok megerősítését, / :Turz\ó , zászlóalj parancsnok \ 'bl '________________________ ( ■ i-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1