Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1969-05-22
á . •?' A beszámolókra lelkiismeretesen felkészülnek, e inek tudható be, hogy eredményesen vizsgáznak. Az iskoláról az általunk javasoltak közül még n ;m volt eltanácsolás, mely azt bizonyitja, hogy az alapszervezet ok a lehetőségekhez képest , a kiválasztást megfelelően végzik. A hallgatók v^lem'nye szerint az iskolán tanultak nagy segítséget adnak munkájukhoz, többek kérése, hogy ezt az iskolát terjesszék ki az alapszervi vezetőségi tagokra ée ha móe és lehetőség van rá, a pártcsoport bizalmiakra is. Az iskola elvégzése után az elvtársak a tanultakat - főleg elméleti vonatkozásban - megfelelően tudják hasznosítani. Több elvtársnak alapot és nem utolsó sorban kedvet adott a tovább tanulásra, mely elsősorban a Marxista Egyetemre történt jelentkezésben tapasztal- u__ ható. > A jó kiválasztást és a tervszerűséget mutatja, hogy a vizsgált időszakban végzettek 85,4 %~a tölt be párt és gazdasági funkciót, A gondos kiválasztás ellenére előfordul, hogy az iskola elvégzése után a párt iskolát végzett elvtársaal is olyan események történnek, hogy fegyelmi felelősségre vonást kell alkalmazni ellene, de nem egy esetben a funkciója alól is fel kell menteni. Ilyent tapasztaltunk a Ganz-Mávag-nál, az Autótaxinál és az OGV- nél. Megjegyezni kívánjuk, hogy ezek az események nem általánosíthatók és számszerüségében elenyészők /7 fő/. A kerületi Pártbizottság pártiskoláztatási tevékenysége az utóbbi években javult. Ezt bizonyítja, hogy időben és tervszerűen adja meg a keretszámokat a Pártbizottságok és alapszervezetek részére, kiemelten a közép- és nagyüzemek felé. Rendszeressé vált a Pártbizottság munkájában a párt iskolai hallgatók meglátogatása, valamint a felmerült egyéni problémákban való segítség nyújtás. A kerületi Pártbizottság tervszerűbb munkáját nagyban elősegítette á Budapesti Pártbizottság szervezettebb tevékenysége, moly elsősorban a keretszámok időbeli megadásában nyilvánul meg. ÖSSZEGEZVE: Megállapítható, hogy kerületünkben a pártiskoláztatás aránya, tervszerűsége, a végzett hallgatók foglalkoztatottsága, politikai tudaténak formálása összhangban van az MSZMP IX. Kongresszusának célkitűzéseivel, mely kimondja: í "A párt ereje nem csak létszámában, hanem elsősorban tagjainak öntudatában, felkészültségében, aktív munkájában, a párt egységében és összeforrottságában von." A párttagság öntudatának, felkészültségének fejlesztését nagy mértékben segíti elő az 5 hónapos és az 1 'vés pártiskola elvégzése. I|, Az iskolát végzettek eredményesen kapcsolódnak be az alapszervezetek munkájába, mely feltétlen a munka színvonalának emelését eredményezi , ' ____________________.____________ JLA_ |- 3