Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1968-08-15
Nagyvarsányi elvtársnői A bolthálózatban a tervezett létszám adott, de a valóság az, hogy pl. adva van egy-egy helyen l8-2o fő, ebből rendszerint 8-lo valamilyen körülmény folytán távol van /betegség, szülési szabadság, szabadság, stb,/. Mindkét vállalat részéről jelentős igény van uj üzletek létrehozására, egyben a meglévők bővítésére, korszerűsítésére, mert nem egy olyan üzlet van, melyet pl. 5ooo főre terveztek, ugyanakkor a forgalom ennek a duplája, vagy még több is. Ez raktározási, eladó, stb. problémákat von maga után. Elég sok üzletlakást szabadítunk fel, mely szintén jelentős segítséget jelent. A vitában felszólaltt Hart Jánosné, Stad inger István, Vértes Ferenc, Kulcsár Ferenc, Brezniczky Miklós, Somlói József elvtársak. Javaslatok i Az eddiginél is többet kell törődni a dolgozók igényeinek kielégítésére, mert még bőven van tennivaló. A nagykereskedelem és kiskereskedelem anyagellátási kérdéseibe nem lehet belenyugodni, mert egészében véve nem kielégítő és ez végső soron vissza fog gyűrűzni az iparba. Arra kell törekedni, hogy a bérezés kérdését ne a létszám kérdéssel kívánják megoldani. Az éruellátottság mellett, a csomagolásra is nagyobb gondot kell fordítani. A kerületben is lehetne több iparengedélyt kiadni anélkül, hogy az ipar monopolhelyzetét veszélyeztetnénk. Jelentősen segíteni mennyiségben és minőségben az áruellátást közvetlenül a termelőtől történő felvásárlás. Sajnos nem folyik még a jó értelemben vett szocialista kereskedés, s erre - annak rendje, módja szerint - a következőkben még nagyobb figyel/~s met kell fordítani. Az 5+l^es tanulóképzés során, miért nem lehet ezen területre is irányítani a fiatalokat? A kerületi Tanácsnak egyik-mgsik területen anyagi fedezettel is kellene segítenie a problémák megoldását, mivel jelentős számú kerületi lakosról és nagyarányú átmenő forgalomról van szó. Éljenek a vállalatok a reform adta lehetőségekkel, mert elég óvatosan nyúlnak a dolgokhoz. A Politikai Bizottság határozatában foglaltakra nagyobb gondot kellene \ fordítani. Bár egynéhány helyen javult a dolgozók szociális helyzete, de ez ipég korántsem kielégítő. A kereskedelmi pártszervezetek fordítsanak nagyobb gondot a pártépitésre. A szakmai nevelés hatékonyabban párosuljon a politikai neveléssel. A kerületi Tanács készítsen tervet az anyagben szereplő és a vita során elhangzott feladatok végrehajtására. A NEB és a Szakmaközi Bizottság vegyen részt a végrehajtás ellenőrzésében. A Tanács Kereskedelmi Osztálya a jövőben szélesebb alapokon foglalkozzon a reform adta lehetőségekkel, melyet ki lehetne szélesíteni azon vállalatok felé is melyek nem tartoznak közvetlenül a Tanács hatáskörébe, de a lakosság ellátásában közvetlenül részt vesznek* Ezen anyagot az érintett vállalatoknak fel kellene dolgozni úgy, hogy a hozott határozatok alapján, az 1968. II.féléves, valamint az 1969-évi terv végrehajtása során hasznosítsák. Helyes lenne - az itt elhangzottak alapján - ossz.kereskedelmi vállalati megbeszélést tartani, melyre meghívnánk az érintett vállalatok vezetőit, párttitkárait, tömegözervezeti vezetőit és néhány kiemelt üzlet vezetőjét,- 8 -i ' í '