Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1968-06-06
i >.«, 4 — Törekedtünk arra, hogy egy-egy réteggyülés előadója az adott réteg problémájának, tevékenységének, érdeklődési körének Jó ismerője legyen, ugyanakkor személye vonzó és ismert legyen ezen rétegek előtt., Nagyrészt ennek tudható be, hogy ezeken a találkozókon kb0 500 fő vett részt, igen aktiv és a problémák megoldása irányába tett hozzászólások hangzottak el. Ugyanakkor hangot adtak annak is, hogy a Hazafias Népfront többször adjon lehetőséget az ilyen eszmecserékre, találkozókra. UJ és hatásos lehetőséget Jelentett tömegpolitikai munkánkban, hogy kerületünk képviselői beszámolójukban foglalkoztak a ‘ népfrontmozgalom szerepével, feladataival. Az öt beszámolón kb. 1200 fő vett részt0 A tömegszervezetek és mozgalmak saját megnyilvánulásaikon 1 /értekezletek, rendezvények/ méltatták a IV.kongresszus Jelentőségét és ismertették feladatainkat. Egyben felkérték aktíváikat munkánk segítésére0 A munka koordinálásával, a pártszervezetek és töuegszervezetek aktiv segítségével sikerült népffontbizottságunknak a lakossággal való kapcsolatát kiszélesíteni, munkánkat, feladatainkat ismertetni és a lakosság észrevételéig véleményét .meghallgatnic III.szakasz. 1968 Január 31-március 18-ig Ebben az időszakban történt a kerületi bizottság választégyülése, /melyen a II„szakaszban történt 250 csoportos beszélgetésen megválasztott küldöttek vettek részt,./ valamint a budapesti konferencián resztvevő küldöttek megválasztása.: a,/ A kerületi bizottságnak a választást megelőzően 97 tagja volt, melynek kb. a fele kapcsolódott; be aktivan a munkánkban Figyelembevéve a kerület nagyságát, lélekszámút és sajátosságát az uJ bizottság létszámát Q2 főben határoztuk meg. Növelni kivántuk a párté nkiv ül lek, a fiatalok, a nők és a fizikai dolgozók aranyszámát, egyes értelmiségi rétegek számszerű képviseletét ? valamint uJ ér-tolul ségi rétegeket, mint plc közgazdász kívántunk bevonni.. Az uJ bizottság kialakításához igen Jelentős segítséget kaptunk a Szakmaközi Bizottságtól, a Nőtanácsból, valamint egyes üzemi párt, KISZ és szakszervezetektől. Megállapítható, hogy az uJ bizottság szakmai felkészültségében, által ános * müveit ség:;.oszinvonalban, mozgalmi tapasztalatokban Jelentősen magasabb szinten áll a régi bizottságnál* Sok olyan személy kor tömb be a bizottságba, akik már régóta tevékenykednek, mozgalmunkban, ismerik és szeretik a mozgalmat. ■, Ezek a feltételek, elősegítik a társadalmi vezetés erősítését., a vezetési módszer színvonalának emelését és általában a'munka színvonalának és hatékonyságának emelését* / ::v/c ■-_________________________________________________ .. - -----------------------------—__• w - — —--1—