Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1967-02-02
rs ; gn-----------------------------------------«•> li í a. 8 — Összegezve: megállapíthatjuk, hogy az 1966. évi gazdálkodási munkánkban javulás van, fokozódott a bizonylati fegyelem betartása. A megnövekedett feladatok mellett a költségvetés előirányzatai biztositották a kerületi Pártbizottság, valamint az üzemi és hivatali pártszervezetek pártmunkájának viteléhez szükséges anyagi•eszközöket, A kiadásoknál érvényre jutattuk a Központi Bizottság 1964-. decemberi határozatát, amely a takarékos gazdálkodás elvével kapcsolatos. Növekedett a bevétel és e mellett növekedett a fedezeti többlet összege is. A Pártvégrohajtó Bizottság az 196?. évi gazdálkodási munkánk további javítására az alábbi feladatokat határozza meg: 1. / Az általános ismétlődő feladatok mellett javitani kell a tagdíjfizetési morált úgy, hogy a fizető létszám százalékos arányában növekedést eredményezzen. Kiemelten kell foglalkozni azokkal,a pártszervezetekkel, ahol e területén még probléma keletkezik. 2. / Javitani és fokozni kell az 19&7• óv folyamán a,pártszervezetek gazdálkodási munkájának ellenőrzését és segítését, 3. / Az 1967. évi költségvetés előirányzatainak teljesítését fokozott figyelemmel kell kísérni. 4. / Fokozni kell az ügykezelési munka területén a meglévő hiányosságok ^ felszámolását, megszüntetését és fokozottabban érvényt kell szerezni a Központi Bizottság,1965. április 13»-i határozatának végrehajtásával kapcsolatban, j 5. / A KISZ gazdasági munka ellenőrzését és segítését, különös tokintettel a tagdij fizetés százalék arányának növeleéében fokozni kell. M.Sz.M.P.VIII.Bizottság Pártgozdasági és Ügykezelési Alosztály. L m,;