Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1967-05-11
- - 1 f ~ 18 -j ♦ I ■tisztaságot illetően. Törekedjenek arra, hogy az építkezések során is lehetőleg kulturált közlekedést lehessen biztosítani. Ne csak arra törekedjenek, hogy a közlekedést menetrendszerűen oldják meg, hanem a tömegszervezetekkel karöltve, a rájuk háruló feladatokat megoldják. Helyeseljük azon célkitűzéseket, melveket feladatként a pártbizottság maga előtt lát és egyetértünk azon határozati javaslattal, melyet ide terjesztettek. Az anyagot, a határozati javaslatot és a vitában elhangzottakat a Keletiben titkári értekezleten ismertetni kell és szervezzék meg ezen feladatok végrehajtását a politikai munka még következetesebb végrehajtása érdekében. Ezúttal is kifejezzük köszönetUnket Lándor elvtársnak azon munkáért, melyet az elmúlt években végzett, mely munkát megfelelőenk, jónak tartjuk és kérjük, hogy a következőkben még következetesebben vigye tovább, melyhez jó egészséget kívánunk. Az irányvonal megfelelő, jó, folytatni kell a következőkben is. Lándor elvtárs: Megköszönöm a kerületi Pártbizottság és a Végrehajtó Bizottság segítségét. Mindez lehetőséget ad számunkra, hogy munkánkat a következőkben is igyekk szünk erőnkhöz mérten mind jobbá tenni és eredményesen végezni. Kérem a kerületi Pártbizottság további segítségét, támogatását a soron következő feladataok végrehajtásához. Fentiekkel a Végrehajtó Bizottság egyetért, elfogadta. Kmft. /-\ Jegyzőkönyvvezetőt Márton Béláné. Ellenőrizte: / titkár. / r 7 öí —■ 1% ; ■ • ... .-*• • < .V