Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1967-03-17

( 'I s • p ' > - 13 - i Okrana clvr’..y.,: Támaszkodni szeretnék továbbra is munkámban a kerületi PB~re, ahol .meg kell mondani eddig is komoly támogatást kaptam. A párt és a gazdasági vezetés együttmükodésót igyekszünk szuikronba hozni. Az itt felvetettek is jelzik, nogy hol vannak területünkön a ,-ajok ezek főleg belsőn, a javaslatok el is hangzottak önnek helyre­­ál litásá.ba a .árt szervese tünkön belül. Volta-, a VB-n és a gaz­dasági vezetőn tanác ülésén jelzések, de nem kellően figyeltünk­­oda. komolya.:', .cél], foglalkozni a nádorok képzésének problémai­val , a párt és a gazdasági vezetésnek oda kell figyelni é ; nem leváltással megoldani, hanem nev-..léssel. iie gf e Lelő szintre kelle­ne emelni a torzsgárdát, mert tehetségtelen a újak ózott is akadhat éppen úgy mint a régien között van. 'Kétségtelen az. is, hogy az vvógi hajránál van baj, de fejlődés is. Egyetértek az anyaggal és az itt elhangzott javasaitok szellemében igyeks munkámat végezni és orec.ményré 't rekedni. Jochlik elytárs nagyon sokat dolgozik, igyekszik. Kérem a kerületet, hogy segito írnunk- ját irányunkban továbbra is folytassa. Bagi : jlv üárs: Ez év az uj' gazdasági mechanizmusra való félnészülés, 1968-as alapcé1ok o1őkósziténe, javitani a'hiányo.;ságokon• Dapsi elv társ: A merülő ti pártértekezlet foglalkozott az ÜÜGV gazdasági és párt vezetésével, hoztunk is magunk felé olyan határozatot, hogy többet foglalkozunk c területtel, de munkánk nem hózt meg a­­várt eredményt. A következetes, ég hiányzik a végrehajtásoknál. Pártértekezlet olyan határozatot iiozote, hog„ a minisztérium se­gítségével a tervvel összhangban inditsuk el a vállalatot a stabil útra. minden félreértést tisztázni kell a párt és a gaz­dasági vezetés között • Korábban kerületünknek a Ganz-táv ag problémáira kellett nagyobb figyelmet fordítani, de ott megoldód­tak, iiia az ÜBGV-re kell ö .szpont ősi tani figyelmünket és a magunk eszközeivel és lehetőségeivel segítséget adni a problémák megoldá­sára, Ez a vita tanulságos, hasznos, de kérdés, hogy a végrehaj­tók részéről me.myire az, mert úgy várható eredmény. Őszintén megmondom, hogy Jochlik elvtárs felszólalása kételyt óoroszt. Mi magunk'milyen intézkedést, feladatot kívánunk tenni? nem erről van szó. Lehetőséghez képest tegyenek meg mindent az ottani vezetők. Kétségtelen, hogy korábban igen nehéz helyzet­ben volt a vezetés és a Vállalat, de már 3 esztendő van a hátuk­­mögött, s a profit is kialakult, kétségtelen, hogy nehéz volt. Ma már e területen tpsztáá lehet látni, kialakult a piaca is. Okrana elvtára egy éve van a vállalatnál, kétségtelen, hogy voltáé, és vannak nehézségei neki is. Javaslom, hogy bizsuk meg Orosházi és Stadinger elv.társakat, hogy az általam összefoglaltak alapján a határozati javaslatot fogalmazzák meg, amennyiben ezzel a VB egyetért. Javaslom, hogy a VB Ülés jegyzőkönyvét adjuk Jochlik és Okrana elvtársaknak átolvasásra. Meg kell állapi tani, hogy ezen a VB-n a vállalat problémaihoz konstruktívan nyúltunk. Javaslatom a határozati javaslatot szerkesszél át a köv-tkező­­! • képpen: Az 1. pontban szereplő szöveg lejebb kerüljön, s a vita alapján II . / 5~ ■ _ |Í|§I ■—...... ......... ^----------------------—---------------------------------------------------------------------------------------------------—....... ........— ________ ~ - 1

Next

/
Thumbnails
Contents