Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1966-09-15

~ " — -Jgr • •• - - - • I- > i- 69 -Az előző pártértekezlet a kerületi Népfron*mozgalom feladatául adta, hogy tevékenységét elsősorban olyan társadalmi rétegek, foglákozási ágakat Űzők felé fejtse ki, amelyekhez a párt- és a tomegszervezetek kevésbé jutnak el, A népfrontmozgalom - a beszámolási időszak alatt -* annak megfelelően, növelte befolyását a lakosság körében. A békeroezgalmi . rendezvényeivel, a rétogtalálkozókkal, művelődéspolitikai tevékenységével, irodalmi estek szervezésével, képviselői beszámolók és fogadónapok tartá­sával a,korábbi évekhez viszonyítva tartalmasabb, színvonalasabb munkát végzett, Rendzevényei látogatottak voltak, a lakosság szivesen vett részt azokon. Az MSzBT kerületi szervezete kongresszusukat megelőző időben személyi, szervezeti problémákkal küzdött. Az uj elnökség most a népfronttal össze­hangolt, közösen megvitatott terv alapján, eredményesen végzi munkáját. Kiépítette a kerületi üzemekben és intézményekben aktivahálézatát, sike­resen szervezi munkáját, ápolja a szovjet-magyar barátságot. Az elnökség tagjai aktivan részt vesznek a munkában, . A Nőtanács szervezett tevékenységet folytat a kerületben. Sokirányú munká­jának egyik legfontosabb területe a Szülői Munkaközösség. Eredményesen • aktivizálják a,szülőket a tanulóifjúság nevelése érdekében, Az iskolákkal kapcsolatuk jé, A Nőtanács rendezvényei változatosak, színesek, figyelembe veszik az igényeket, foglalkoznak politikai kérdésekkel is. Megállapítható, hogy a korábbi évekhez viszonyítva, a Nőtanács ezredmónyesebben tevékeny­kedett és egyroinkább tekintélyre tett szert. A Vöröskereszt munkáját fejlődés jellemzi. Ma már a kerület lakosságának jelentős része támogatja, segiti a Vöröskereszt szervezetet célkitűzései­nek megvalósításában. Ezt példázza a tagság alakulása is mely a beszámo­lási időszakban kétezerrel, 11.000 főre emelkedett, A Vöröskereszt el- , mélyítette kapcsolatait az egészségügyi intézményekkel és az orvosokkal. A lakosság körében elmélyült a társadalmi segítőkészség szelleme, a társadalom, egészségügyi gondozásának kulturáltabb kielégítését illetően. Bővült feladatköre a polgári védelem egészségügyi szakszolgálatának szervezésével. A kerületi Tanács tömegpolitikai munkája a lakóterületen színvonalasan fejlődött. Lényeges szerepet töltenek be 0 tevékenységben a Tanács külön­böző bizottságai. A tanácsi szervezeten belül, lakóbizottságokkal együtt, megközelítően ?,5oo aktíva szervezett keretekben vesz részt a közügyek intézésében, A tanácstagok többsége a lakóterületi munkát, komoly r / ■ / L —........ _______________________________________________________________________r____________

Next

/
Thumbnails
Contents