Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1966-03-17
* A pártvezet őség rendszeresen í hetenként tart üléseket,, Az ülések nagyobb része kibővített veze őségi ülés, ahol a szakszervezet és a hivatalvezetés is résztvesz bizonyos kérdések negtárgy Olásán. Gyakran esetenként ül össze a napi problémák megbeszélésére is. A pártvezetőség közösen határoz, a járttitkár a pártvezetésedet minden kérdésről tájékoztatja, a pro’ 1 áriákról véleményt kór és közös állásfoglalás ‘alapján jár el, a vezetőségi üléseket az őszinte nyilt vita jellemzi. Több esetben jelentős belső hivatali kér ésekben a partvezetőség kollektive nyilvánította véleményét. Ez a munkastílus ' szintén hozzájárult a pártszervezet tekintélyének megerősítéséhez, A taggyűlések napirendjét teljes egészében szöveg szerint is megtárgyalja a vezetőség, foglalkozik az egyes osztályok munkájával, a munka megjavítására határozatokat hozott, A vezetőségi ülések csaknem valamennyi problémát átfognák, amely a Hivatal szakmai életét és belső tevékenységét érintik. Eredményeket tudtunk elérni a munkafegyelem, munkaerkölcs megszilárdításában, A pártszervezet politikai cselekvési egységének megteremtése kapcsán kezdeményezőként lépett fel a legfontosabb szakmai kérdések megoldását illetően. Napirendre tűztűk azokat a fontos politikai kérdése-—', két, amelyek az idegenforgalom és a jelenlegi bel és külpolitikai helyzet szoros összefüggését mutatják, mint pl: az idegenforgalom éa az imperialisták fel lazítási politikája, az idegenforgalom politikai és gazdasági jelentőségének helyes összehangolása, az Idegenforgalmi kapcsolatok távlati fejlesztési elképzelései nemzetközi relációban, stb. A pártvezetőségen belül nemcsak a politikai'reszortfeladatok vannak ehsztva, hanem az egyes szakmai kérdések felelősi beosztásai is kialakultak. A határozatokért a pártvezetőség egy-egy tagja felelős a Vezetőségen belül, bár a határozatokat kollektive késziti elő0 A pártszervezet az első G hónapban vivott kemény offenzivában a cselekvési egység megteremtésének eszközével' biztosította tekintélyét és fokozatosan megteremtette a hivatalvozetűssel való egyre javuló kapcsolatát. Ma elmondható, hogy a munkafegyelem betartásában* a szakmai és politikai képzettség alapján, a kezdeményezések következtében, a helyes irányvonal kialakítására irányuló ;törekvé~ sek nyomán, a pártszervezet tekintélye megszilárdulté ;Fagyj'ában egészében nemcsak hivatalosa?! és összességében, de 1-P. kevésbé jelentős személytől eltekintve, az intézmény vezetése és teljes kollektívája politikai és‘gazdasági mozgósító erőként tekinti és fogadja el a pártszervezetet. A hivatalvezetésnek na már a pártszervezet mind_a politikai, mind a szakmai feladatok megvalósítását illetően jelentős bázisa, Nemcsak a nagyobb feladatok megvalósítása, hanem a napi feladatok megoldása érdekében is támaszkodik a pártszervezet mozgósító erejére és a hivatalvezetés módszereivel segiti a pártszervezet politikai munkájának hatékonyságát. A pártszervezet létszáma, alakulása óta 3 párttaggal növekedett. Rendkívül jelentős kérdésnek tartja az alapszerv a pártönkivüli dolgozók politikai ós szakmai képzettségének emelését és ehhez a megfelelő előfeltételeket az állami és párt oktatás keretében biztosította. Az intézményban valamennyi dolgozó szakszervezeti tag, A szakszervezeti bizottság titkára pártonkivüli, de;a háromtagú vezetőségben egy párttag képviseli a pártszervezetet* A szakszervezeti élet aktívnak mondható, bár az érdekképviseleti, kulturális, szociális tevékenységen kivül a szakszervezetnek többet kellene foglalkozni a politikai nevelő munkával, nem is elsősorban s z orr-ozet t módon, hanem a napi apró munkában. ‘ ‘ ia I .......- i, i