Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1966-03-17

é- 4 -Az eluult egy év alatt sikerült elérni, hogy az al&pszervezetet és a vezetőséget a hivatalvezetés és a dolgozók jelentős politikai és szakmai tényezőként fogadják o„. A párttagság összetétele előny snek értékeliiető. Több mint'fele ármány­ban régi mozgalmi múlttal rend lkező elvtársak a párttagok. Ennek ellenére a kezdeti időben a ko nunisták közti nézeteltérések ügyei­vel kellett foglalkozni, mert a rossz hivatali légkör a kommunisteák­ra is kihatott. A rendszeresebb pártélet megkezdése, a pártmunkák kiosztása és a pártoktatás beindítás^ sokat v. .ltoztattak a helyzeten. Az alapszerve­zet már kezdeményező erő, állásfoglalásai helyesek, a tagság szenve­délyesen tud foglalkozni mind szakmai, mind politikai kérdésekkel. A párttagokat pl. komolyan foglalkoztatja az a felelősség, amit az idegenforgalom terén felmerült negatív jelenségek vetnek fel. Az alapszervezet megvitatta a legfontosabb elvi és gazdaságpolitikai k kérdéseket. Annak ellenére, hogy mind a hivatal dolgozóit, mind a párttagságot a bérügyi intézkedések hátrányosan érintették; ez sem —v, a hangulatban, sem a munkában nem mutatotr káros hatásokat, A párttagság több alkalommal foglalkozott az idegenforgalom politi­kai, gazdasági, társadalmi hatásaival. Amikor a fejlesztésről van szó, általában a part idegenforgalmi politikája elfogadott. Volt példa arra is, hogy az alapszervezet javaslatokat tett, hogy agpárt használja fel a politikában az idegenforgalom pozitiv oldalait. Van néhány kérdés, ami napjainkban is foglalkoztatja a párttagokat. A párt és a munkásosztály vezető szerepének érvényesítéso, a szövet­ségi politika kérdései, a szocialista demokrácia problémaköre, a békés egymás mellett élés, az idegenforgalom és a fellazitási poli­tika, az idegenforgalmi szemlélet és a szocialista hazafiság kapcso­lata, az idegenforgalmi propaganda és a giccs, vagy .puszta romantika, mert másként kezelünk ilyen kérdéseket befelé, és másként a külföldre irányuló propagandában. Hasonló a helyzet idegenforgalmi vonzóerőt jelentő kultúrműsorok ügyében, miután a szegedi szabadtéri szinpad műsorának vitái is is­mertek. Sok gondot okozott a külföldi kölcsönök ügye és külföldiek telekvásárlási és egyéb ügyleteinek elbírálása. Az idegenforgalomnak több olyan területe van /játékkaszinó terve, éjjeli bárok stb,/, ami más érdekeltséget mutat politikai elvi szempontból és mást ide­genforgalmi vonzóerő és devizabevételek szempontjából. Szeretnénk azonban aláhúzni, hogy nem az alapszervezetből indultak ki a problé­mák, hanem az alapszervezet ezekre felfigyel, mint olyanokra, nmelyék­kő 1 foglalkozni kell. %ekct a kérdéseket az áprilisi aktiva értekez­leten meg kivonjuk vitatni. Az alapszervezut politikai munkája döntő mértékben a szervezett meg­nyilvánulások, pártnap, szakmai értekezleteken elfoglalt álláspontok utján érvényesül, de a hivatal vezetés c3 a vezető fórumok felé érvé­nyesített véleményekben is megnyilvánul.*/Az "idegenforgalom fejlesz­tésének irányelvei" cimü Pol.Biz. és M.T. előterjesztés "Az 1965 évi•idegenforgalom értékelése és az 1966 évi felkészülés" tárgyú M.T, előterjesztés véleményadás a fellazitási politikával foglalkozó PB anyaghoz stb./ Foglalkozunk a szakszervezettel^ part önki viílieket is bevontunk pórt oktatásba, sőt pártmunkába /szemináriumbizalmi/* és a személyes beszélgetések is igen jelentős szerepet játszanak. .A _ _iv ___________________________- - l ___________________________________________________________________________________________ *______________i

Next

/
Thumbnails
Contents