Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1965-10-28

r> ti é- 10 -2. oldal utolsó bekezdése: a raunkásaróny növelését az ed­digi ütemen belül kívánjuk megoldani. Ezt javasolja ki­hagyni. Ezek a szombaton elhangzott javaslatok. Z' A kiegészítéssel kapcsolatban kérdés nem merült fel. Vita: Grósz at.: A jelentéssel egyetért. Két negatívum hangzott el. Javas­lata, hogy a felsorolt tényezőket, melyek csak cimraondat szerint lettek leírva, fontossági sorrend szerint legyenek összeállítva. A pártszervezeteknél a munkások problémáira kevés gondot fordítottak. Itt még hozzá kell tenni, hogy ^ ^ Szerinte az országban a kispolgári hullám erősebb és nagyon sok munkásnak a rosszalásával találkozik ez. Ez a politikai jelenség a közhangulat vetülete. Ezért vannak olyan jelen­ségek, mint a 4. oldal alulról a 3. bekezdés ”.... még mindig a párttagok nagy része kezdeményezi a felvételt a pártba.” Megemlíti még, hogy nincs különbség tétel a tagjelölt felvé­telnél és a taggá való minősités periódusában. Nagy követel­ményt állítanak a tagjelölttel szemben, azonban ha már tag­jelölt, ha valami rosszat nem csinál, automatikusan kerül át taggá, A legaktívabbak a társadalmi munkában a tagjelöl­tek, azonban ha bekerülnek a pártba, lassan megszűnik. A határozati javaslatba bele kellene venni, hogy szigorúbb követelményeket kell támasztani ami a feladatokat illeti a párttagok számára. A jó vagy rossz tagfelvétel a pártszerve­zettől függ. A pártépitő munka ott jó, ahol erős a pártszer­vezet. f N A nyugdíjasokkal kapcsolatban elmondhatja, hogy véleménye szerint szükségesnek tartja, hogy megadják azt a jogot ne­kik, hogy ott maradhassanak az üzembe, ahonnan nyugdíjba mentek, Barta et.: A kiegészített anyaggal egyetért. A munkások arányának hi­ányánál kiemelné a politikai munka hiányát* Foglalkoztak az egyetemi munkások politikai helyzetével, náluk sokkal több az értelmiségi párttag, mint a munkás. A munkások ügyével való törődés, a kapcsolat a munkások között ez nagyon lé­nyeges, főleg ha adódik hozzá a kommunisták megbecsülésének a kérdése. Az 5* oldalon az oldal közepén ”.... a termelés területén régóta felmerült hibákkal a pártszervezet tehetetlen, a párttagok véleménye háttérbe szorul.” Véleménye szerint egyrészt a gazdasági vezetőknél mutatkozik a pártszervezet lebecsülése. Javaslata az, hogy a határozati javaslatba ezt ki kell emelni, hogy ezen a területen is alapvető javulás következzen be, A Z _ i

Next

/
Thumbnails
Contents