Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1965-04-01
sm * r ' ti-5-A fentiek alapján megállapítható, hogy a szövetkezeti doraokrdoia' érvényesülése tekintetében a pozitiv előrehaladás elsősorban egy területen jelentkezik: ir;y a szövetkezetek vezető testületéinek egységesebb, kollektivabb nunk'ájárnak"kialakít.ásálban. Ennek hatása még nem érvényesül széles körben, és nem megfelelő: a dolgozók bevonása a szövetkezet ügyeinek intézéseden, s a fo-~~ ladatok lebontásab,an. A közgyűlések napirendje és más lényeges feladatok ismertetése nem egy esetben elmarad, s ez az oka annak, hogy a dolgozók érdeklődése szűk körre korlátozódik, igy elsősorban szociális és egyéb juttatásokkal, bérkérdésekkel kapcsolatban mutatnak érdeklődést. Kevésbé mondanak véleményt, s nem bírálják a szövetkezeti vezetést még olyan esetekben seri, amikor az jogos lenne. A közömbösség és egyéb okok vezetnek oda. hogy esetenként az egyes szövetkezetekben, mint pl. a Reaktiva KTSz-nél . non segítettek felfedni a lazaságokat és az észlelt:visszaélő**. ' ögkot nire több százezer Ft-os kár keletkezett. Még mindig sok esetben tapasztalható, hogy a dolgozók észrevételeire, bírálataira a szövetkezet, gazdasági vezetői'retorziót alkalmaznak. Például: Élelmiszer Gépjavító KTSz, ahol dolgozókat is távolítottak el beosztásaikból, vagy a Tűzoltó Készülék Javító KTSz példája, ahol a különböző csoportok kialakulását szintén a szövetkezeti demokráciával való visszaélés okozta. A pártszervezetek erőfeszítései a szövetkezeti demokrácia fejlesztésében ogy sor vonatkozásban még nem hozott kívánt eredményt. Ennek oka részben a határozat óta eltelt idő rövidsége, a pártszervezetek munkájától független különböző objektív és szubjektívj okok, és;non utolsó sorban a szövetkezeteknél tapasztalt k-áder problémák. A szövetkezeti demokrácia megsértése elsősorban a dolgozók és a vezetők közötti kapcsolat tekintetében csúcsosodik ki, : Ezért a pártszervezetek tenniokarása számos esetben hatástalan. Ezt bizonyítják többek között azok a panaszlevelek is, melyeket egyrészt a kerületi PB-hoz, másrészt a felsőbb pártszervezetekhez juttatnak el a dolgozók amiben különböző sérelmeiket, panaszaikat Írjak le. A kerületi Párt Vórrehajtó Bizottság 1964~eo határozata értelmében a p ár t s'zérvozgtok^toyálobra is fo feladatuknak kell teleintsnk. Hogy a párt' és politikai munka^ m^dszeroivel segítsék a szövetkezetig demokraci'ábán f öllelho'to J hib'ák ps hiráhyóssagoF^jQaü»?. szöbölését: s ennek érdekéb en’javítsált" a Szov. Bíz. "es iSllenorző. '" Bizottságoltkal a kapcsolatukat. A^pártszervezetek legyenek még jobban kezdeményezői a dolgozók véleményének kikérésében. Kisérjék még fokozottabb figyelemmel a dolgozók által felvetett egészséges kezdeményezések és javaslatok elintézési módját. A kerületi PB a szövetkezeti pártszervezetek részére az olnn.lt időhöz hasonlóan továbbra is segítse azokat az erőfeszítéseket, melyek a szövetkezeti demokrácia megsértéséből adódó különböző, a gazdasági munkában tapasztalható negatívumok megszüntetésére irányulnak• _____ __ ___________________________________—-------------------------— 1 46