Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1965-02-18
> T J /' I Egyrészt maga a terület nagy, a létszám sem kicsi, s igy nagyon kevés idő jut a pár talapszervezetek foglalkozás árra. Az anyaggal kapcsolatban javaslom, hogy ki kell egészíteni a pártalapszervezetek -választásával kapcsolatos tapasztalatokkal, és azt taggyűlésen megtárgyalni. Suhajda et. Az ékszij problémával a sajtó is foglalkozik, mindenki ezzel foglalkozik, egyetértek Somogyi et.-al, hogy el kell mennivalahová meg kell nézni a gyártást, nem lehet ezzel évekig várni, mert ez oda vezet, hogy lejáratja a Ruggyantaárugyárat. Amit Pataki és Merbler elvtársak mondottak a pártmunka lényegét illetően, küszködünk ezzel a problémával, nagyon nehéz elválasztani azt, hogy ki számoljon be a vállalat , igazgatója, vagy a párttitkár. r* A gyáregység igazgatójának a beszámoltatására szükség van hogy lássák a feladatokat, tudják, hogy mire kell mozgósitani a dolgozókat. A pártmunkát úgy kell mérnünk, hogy a dolgozók tudata hogyan fejlődött, hogyan tudjuk átformálni a szocialista tudatát. Milyen hatást értünk el a dolgozók között, a dolgozók tudata hogyan alakult, én igy értein a pártmunka szinvonalának kérdését már 15 éve, de ebben igen nehezen tudunk előre menni. Kurucz et. Jó lett volna, ha a megállapitásókat még több V.B. tag támasztotta volna alá, akik nem szóltak hozzá, valószinü, hogy egyetértenek azokkal, akik elmondották véleményüket az üzem munkájáról. Én ha egyetért vele a V.B. nem úgy foglalnám össze a vitát, és feladatokat, hogy végigmennék mindazokon a javaslatokon, értékelési pontokon amit mondottak ez elvtársak, hanem megbiznánk Udvardiné és Merbler elvtársakat, akik foglalkoznak ^ az üzemmel, hogy a jegyzőkönyv alapján dolgozzák ót az anya got, az anyag megállapitását és készítsék el a határozati javaslatot. Amit meg kellene állapitani summázva, azt hiszem, hogy egyetért a V.B. azzal, hogy az OGV Pártbizottsága azok közé a vállalatok közé tartozik -amiből nem sok van- akivel évek hosszú során keresztül nincs különösebb probléma, nem is került kerületi V.B. elé megtárgyalásra munkájuk. A kerületi Pártbizottságnak nem okozott sok gondot a pártszervezet munkája. Meg kell erősitsük úgy érzem a jelentésnek azt az értékelését, hogy alapjában ez a pártbizottság szólidan, jól végzi munkáját. Főbb vonásaiban követi a párt határozatait és azt végre is hajtja. Egy pártbizottság munkáját lelehet mérni az üzem gazdasági eredményein is, ennek következtében is azt kell mondanom, hogy ez a pártbizottság jól dolgozik. Az üzem évek óta teljesiti termelési tervét, ebben a munkában a pártszervezetnek a kommunistáknak komoly szerepe van. Egy jól dolgozó üzemben, jól dolgozó pártszervezet van, ez elől a V.B. nem térhet ki. Merbler et. mondotta, hogy törekszik a pártszervezet az újat keresni a párt műnk db a, a politikai munkába, a gazdaságszervező munkába, nem mindig a legnagyobb eredménynyel, és nem minden esetben a legnagyobb sikerrel és 1 I X í 1 i