Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1964-06-25

|- 10 -Rachfát elvtárs beszólt arról, hogy az öntöde rendkívül ela­vult. Jó öntőink vannak. Ebben a gyárban a kollektíva nagyon Jó. Van mintegy 500 mér­nök, ebből sokan dolgoznak a Gépgyárban. Meg kell mondanom, hogy ez a Jól szervezett kollektíva türelmetlen, tavaly sem tudtunk nyereségrészesedést adni. A kiegészítéssel, amit Rachfát elvtárs mondott egyetértek. Dapsi elvtárs: Megállapodtunk: a Pártközpont Ipari Osztálya a Bp-i PB, a GM vezetősége, a Minisztérium, a VB, hogy milyen külső segit­­ség mellett, minden erőt igénybevéve, minél gyorsabban meg­tudjuk oldani az üzembiztos korszerű motor kialakítását. Nehéz helyzetben voltak az elvtarsak, az ut keresés, ez a nagy tanácskozás, majd az átszervezés után úgy érzem, sike­­> r~ rült a dolog lényegét megtalálni, a lenyegre tapintani, rái— j ■' ranyitani a fő kérdésekre a figyelmet. Ezt látom abból, ami­kor a bizottság megállapította, hogy újabb határozatot hoani nem kell, amit ott a gyárban hoztak az elegendő. Szerintem az kellene, hogy a VB olyan értelemben hozzon döntést, hogy az oitani pártszervezet, gazdasági vezetésnek a figyelmét foko­zottan felhívja arra, hogy még következetesebben, még nagyobb erőkifejtéssel összpontosítsanak a tennivalók végrehajtására. Mégis kiemelném, igen nagy gondot kellene fordítani - az ismételten felbukkanó, sokszor Ó3 alaposan megtárgyalt - a különböző véleményeltérésekre, nézetkülönbségekre és kutatni a hibák okait. A probléma kettős Jellegű, a gyártásban lévő motorok, motor­vonatok, a könnyebbJármüvek meghibásodásának okait illetően vannak szerteágazó vélemények, itt az a legnagyobb baj, hogy nem nézik összefüggésében, akár miiszaki emberekről, akár a gyártókról van szó. Vannak akik a saját gyártásban, esetleg a licencben, vagy másfajta motortervezésben látják a kiutat, A gazdasági vezetés ezt a párt- a tömegszervezetek segítsége nélkül egymaga nem tudja megoldani. A meglévő rendbehozásánál és az uj motorkialakitásának tervénél a gyár kollektíváját egy­ségessé kell tenni ezekben a kérdésekben, ez nem kis munka és nem könnyű. Rendkívül odaadó, folyamatos differenciált munkának kell követ­kezni a pártszervezet részéről, hogy azt az egész műszaki kér­dést, egészen mig meg nem oldódik napirendel kell tartani. A Ganz-Mávaggal kapcsolatban az anyagban rendkívül érdekes meg­állapítás az, hogy felhívják a figyelmet a Jó technológiára, de az elképzeléseket nem követi a gyártásban való realizálás. Ha igy van, megvannak az uj eljárások, a technológiai folyama­tok tökéletesítés éré az elképzelések, akkor gondja kell hogy legyen erre a gazdasági vezetessek. A fejlesztési főmérnök Forgó elvtárBpal kapcsolatban nem arról van szó, hogy mint régi motorost terheli a felelősség, hanem mint uj vezetőt. Tudjuk valamennyien a gyárban, hogy Jól dolgo­zott Forgó elvtárs mielőtt fejlesztési főmérnök lett. Jólesett, hogy Csonka elvtárs kiegészített és egyetértett azzal, hogy Forgó elvtárs helyzetét világossá kell tenni, igy nem le­het elfogadni, amit a bizottság megállapított a felelősség kér­dését a műszaki problémák megoldatlanságáért. A felelősség kér­dését a gyári vezetés, a PB felvetette es a személyi követkéz-L___________________________________________ii______________________________ _ ..... ' * T " “ " -----------I— i . - ■

Next

/
Thumbnails
Contents