Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1964-03-05
- ' , < Ü- 14 -Fiié et. tói is követünk el hibát. A beruházásokkal kapcsolatban remélem, ^hogy az elkövetkező időszakban nagyobb lehetőségek lesznek és megoldódnak azok a problémák amik égetően szükségesek. Ismételten kérem, hogy az intézkedési terv megtárgyalásánál a Kerületi PB is legyen jelen. Galambos et. | Nem kell levonni a konzekvenciát, mert én már levontam, bejelentettem a Bp.-i Pártbizottságon, hogy elszeretnék menni a | vállalattól, nemcsak most már korab..an is. ~T Most szeretnék rátérni magára az anyagra. Ami az anyagban feladatok, célkitűzések vannak, azok helyesek. Ha ezeket a pártszervezet megvalósítja a gazdasági vezetéssel •7 | összefogva. Félek attól azonban hogy egy év múlva Jochlik et. ^ í ) fog itt, ülni a dobogón^.lilsz-.előttem már öt i. azgató ült hason, • i lo nem együttműködésre hivatkozva. Ezek visszatérő dolgok és / ázerjTmeg.) ek ~el a vállalattól, mertjidefcileg teljesen tönkre- I1 menTöm* Nem hátráltam meg a feladatoktól^ hanem képessegeimhez mérten igyekeztem becsülettel helytállni. Tréfásan mondtam Jochlik elvtársnak "Az isten és Lenin segitse abban, hogy a dolgok itt rendbe menjenek!" Egyetértek azzal is, hogy a vállalat lemaradása évekre visszamenően a gazdasági szervező munkából és egyéb gátló hiányosságokból fakadt. 1959 óta nem teljesítette a vállalat a tervét. 1962-ben teljesítette, nem azért mert én év közepén odamentem, hanem különböző véletlenek kedvezően hatottak. A GÁV-ban igen komoly műszaki felkészültséggel rendelkező káderekre lenne szükség középszinvonalon. A VB is ezt megállapította, azonban lényeges változás azóta sincs. Köztem és Chikán elvtárs közötti probléma. Nem a párt politikai vonalával, a párthatározatával kapcsolatosan van probléma. Az viszont igaz, hogy a kapcsolatunk nem jó. Kezdetben_számtalanszor méhtem a pártszervezethéz segff hegét xkérni. Igazgatói értekezletéi hoztam létre - először a vállalatinál' -"azon resztvetf~a párttitkár és az UB titkár et. is. Az eddig eltelt idő alatt együ11eséri 10' mondátbf sem mondtak el. .A S z akszervezet sem adta meg a megfeiélo" segítségetb e 1 e f ára d/ tam á hiábavaló kérésbe, és Később mar éfTsem mentem. Az embernek annyi gondTja-bája van, a tető leszakad, a viz befolyik stb.., Az ember munkája során követ el olyat ami nerc helyes, de ez nem jelenti azt, hogy nem kezdeményeztem, nem igényeltem a segítséget. Alapszervi csoportos beszélgetést tartottam, munkásgyűlést javasoltam, tartottam, műszakiakkal beszéltem stb.... Valódi és vélt sérelmek. Ahol olyan összefonódás és annyi baj van évek óta elkerülhetet" len az emberek felelősségre vonasa. Azonban alkalmazotti terület ten e^ész/'dinasztiák nÍa.k.nT tnk. Pl- az ÜB titkárnak^ itt van.a- ~ j fe3 Tv ere, sogóra, sógornője.s.tb...• Ha a műhely elején elővettem váTalciTé á műhely másik végén már ment a cirkusz. Ez adott alapot a különböző vitákra. %-4SP »