Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1963-02-07

- 9 -Az a kísérlet, ami kerületünkben kerületi szinten és üzemi vonatkozásban kialakulóban van kb. magja lehet annak a gya­korlatnak, arait a XXII. kongresszus, a párt és az állam ellen­őrzés együttes munkájával kapcsolatban elindított, bár mi még itt nem tartunk, Felvetnék e-y olyan dolgot, hogy egyeztetni lehetne a NEB munka-tervét a PB munkatervével, hogy a PB megbízza bizonyos dolgok megvizsgálására. Üzemekben az üzemi PB megbizza a helyi népi ellenőrzést csoportot bizonyos vizsgálatokkal. Ez a munka amái hatékonyabb, minél lejjebb tud nyúlni az ellenőrzés, le egészen az üzemekig. Minden kezdeti hibájukkal együtt jó irány­ban haladnak. Jó egy ilyan csoport és a párt irányítása kell, hogy mükdöjön véleményem szerint, a gyakorlat azt mutatja, hogy ez helyes is. Az a véleményem, támogassa a VB azt a határozati javaslatot, hogy felsőbb pártszervek felé vigyük, hogy foglaljanak állást ebben a kérdésben. Továbbá jellegük! erősítsük meg. i A Ganz—MAVÁG ellenőrzési csoportja alapján alakuljon több üzem­ben is, a jelenleg 6-7 csoportot, amit" elfogadtunk erősítsük meg és csak kettőt vegyünk hozzá. Befője ésül egyetértek Pataki elvtárssal, egyik legdöntőbb, feladata a népi ellenőrzésnek az utóvizsgálat, kétségtelen, hogy ilyent végez, de korántsem megfelelő, igy javasolnék még egy határozati pontot. A NEB erősitse meg az utóvizsgálatokat lehetőleg egy - félév múlva visszatérteni rá. I-Iárs elv társ: helyes, átgondolt az egész téma, különben egy nagy vitatéma, nagyon helyes, hogy ezen vitatkozunk, a sajtóban is és eleme szüle mégis mi a helyes ut. A NEB soIdeál jobb, mint a régi Áll.Ellenőrző Központ volt, mely eléggé bürokratikus és tényleg a szocialista társadalmi erőktől távolálló volt. A probléma ott van, hogy szakszerű legyen, de ugyanakkor társa- O dalmi legyen. A társadalmi jelleg^ egy kicsit összekeveredik, az-.hogy társadalmi munkában végezzék ezt. Még mindig nem eléggé társadalmi a népi ellenőrzés. A SzU-ban is 45 évvel a forrada­lom után ez egyik fő probléma. Lényeges hogyan lehet társadalmivá tenni és ezt biztosítani. Ezen a téren léptünk már előre, de még nincs meg az, hogy revizori, mérnöki, könyvelői, stb. képzettséggel rendelkezőket vonjunk be minél nagyobb számban e munkába, - bár itt is van kísérlet, de ennek a munkának ez még egyik fő gyengéje. Van egy másik oldala, melyet Dapsi elvtárs kifejtett, de szeretném én is elmondani: nagyon egyetértek azzal, hogy a NEB-nek nem feladata a fel­tárt hibák, hiányosságok orvoslása, de az, hogy. követik-e megfelelő intézkedések az az ellenőrzéstől nem vonatkoztat­ható el, mert igy az ellenőrzés nagyon öncélúvá válik, ha csupán csak feltárjuk a hibákat;, hiányosságokat. Ez a népi ellenőrzésbe vetett bizalom elvesztését jelenti és ezért sokkal jobban kellene foglalkozni ezzel, ilyen vonatkozásban is. . / . [ ___________________________________ÁA______________________________^ 1 » I ■ ' : ' i «% w,

Next

/
Thumbnails
Contents