Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1963-09-05

' 6/ l?lncs a Hivatalnak jóváhagyott ügyrend,je - ezen nőst dolgoznak - és ennek hiányában a munkaköri jegyzék sem készülhet el, orré pedig rendkívül nagy szükség lenne, hogy a téli feladatok jelentkezéséig pontosan tisztázható legyen minden psztálynak, vezetőnek, beosztottnak a feladata, munkaköri kötelezettsége. HATÁROZATI JAVASLATOK:. •m A Kerületi Párt VB. megállapítja, hogy eredményesek voltak azok a szervezeti és kádervonatkozásu intézkedések, melyeket az utóbbi időben a Hivatalnál a felsőbb irányitó hatóságok végrehajtottak. Megállapítást nyert továbbá, hogy a Hivatal jelenlegi vezetése kellő felelősségérzettel készül a téli folada «-> tok eredményes végrehajtására és ehhez jelentős segítséget kapott - főleg a­nyagi eszközökben - az illetékes állami szervektől, A VB, úgy Ítéli meg, hogy . m.. a kellő segítés és támogatás mellett a Hivatal jelenlegi vezetése alkalmas ar-1 r/‘~v ra, hogy a velük szomben támasztott követelményeknek eleget tegyenek. A lefoly­­tatott brigádvizsgálat alapján úgy látja,.hogy a téli felkészülési terv kellő körültekintéssel készült és alkalmas orra, hogy a Hivatal a téli időjárás ál­tal támasztott követelményeknek eleget tegyen. A téli felkészülési tervben foglalt feladatok végrehajtásához szükséges feltételeket azonban nem látja teljesen biztosítottnak; a meglévő problémák jelentős mértékben veszélyezte - tik a téli felkészülés eredményességét, 1./ A Korüloti Pártszervezet Végrehajtó Blzottsága javasolja, hogy a Fővárosi Tanács Közmű- és Szolgáltatá-sj Igazgatósága; _ - nyújtson segítséget a Hivatalnak abban, hogy az illetékes külkereskedőid mi szorvek mindon körülmények között biztosítsák a szerződésileg lekötött, megrendelt importgépok határidőre történő beérkezését;- járjanak el az Autókornól, hogy a beszerzett gépekhez szükséges alkatról szókét bocsájtsák 'a Hivatal rendelkezésére; ezonkivül nyújtsanak segit sápot ahhoz, hogy a Hivatal kellő mennyiségű import, illetve hazai alkat­résszel és megfelelő mennyiségű tartalék fődarabokkal rondelkezzon, hogy a gépek teli üzemeltetése és gyors javítása biztosítva legyen; , - togyonek határozott intézkedéseket annak érdekében, hogy a Budafoki-uti ■ telep mielőbbi üzembehelyozéso megtörténjen, őzzel párhuzamosan az Ecse­­• • ri úti telephelyen lévő műszaki részleg megfelelő átszervezése vógrehajt­. /: T. O mmmrnmm—- --------------------------------—---~~ ' » •* -*.»• i- ■

Next

/
Thumbnails
Contents