Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1963-02-07
■ : ' j J - 28 -Sokat mondott ol a való helyzetről Ilartné elv társnő is és ha megnézzük közelebbről, mi is keveset tettünk, kevesebbet, mint kellett volna. Ide tartozik a pártcsoportokon kivül a termelési tanácskozás. Ez lenn;, a másik gyújtó pont, melyet ha jól megfognak - a szakszervezettel közösen - és ha jól készitjük elő, politikai érvekkel ellátva azokat, akik tartják és differenciáltan - akkor véleményem szerint nagyon komoly eredménye lesz. Ehhez jön azután a csoportos beszélgetés és párt nap. Azért emelem ki az üzemeket, mert ott lehet jobban látni ki, kivel foglalkozik és hogyan. Itt kijöttek olyan javaslatok, hogy ne levelet küldjünk ki, hanem differenciáljunk és egy-egy üzemen belül elséősorban azokkal foglalkozzunk, akiknek van szavuk és akikre hallgatnak. Ezt bővíteni kell folyamatosan, mert vannak az üzemekben igen jé dolgok, mint pl. törzsgárda-mozgalom, szocialista brigádok,stb. Ott vannak a művezetők és műszakiak, - nem lehet folyton azt mondani a munkásnak dolgozza ki a 8 érát, ha azért nem dolgozik, mert a munka nincs megfelelően megszervezve. r\ \ Határozati javaslatokhoz: lényegében elfogadhatók, bár lehetne úgy is módosítani, mint pl. Tóth elvtárs beszélt a KGST-ről. A tartalomhoz őzt még oda lehet Írni és mindazon kérdéseket, , melyek még ide tartoznak. A szakszervezeti kérdésekhez ' tartcozilc az agitáció irányítása a kerületben. Nem vitás, a legáltalánosabb együttműködésre van szükség a PTO és az Ágit.prop. Osztály között tekintve, hogy valamennyi munkatárs általános instruktor és egyik legfontosabb feladatuk közé tartozik az üzemi agitáciéval való foglalkozás. Igaza van Pataki elvtársnak abban, hogy helyes az anyagokat együtt készíteni és ez az anyag is akkor lett volna igazán jé, ha együtt beszélik, vitatják meg. Ezzel az instruktorok is kaptak volna tájékoztatást és ők is elmondották volna, tapasztalataikat, véleményüket az anyaggal kapcsolatban, - sokat y-v tudtak volna hozzásegíteni. Pataki elvtárssal megállapodhatunk abban, hogy a PTO értekezletein résztvosznok nem úgy, hogy beadagolják az érveket, hanem törődnek azzal, hogy a legfontosabb kérdések legyenek napirenden és folyjon a politikai munka az üzemekben. Egyetértek azzal, hogy az összs között enéLjülc ki a tapasztalatcserét. Nézzük meg - melyet Tóth elvtárs mondott,é hogyan csinálják a III.kerületben. A határozati javaslat 4 pontja:- első elfogadható. Meg lehet tartani az ágit.prop.titkároknak és meg lehet tölteni III.15-ig tartalommal. Ha ez kérdéses, nem megy, úgy egyeztetni kell az időpontot;- második elfogadhatéj- harmadikon volt vita, du elfogadható. Vitassák meg együttesen;- negyedik ponttal kapcsolatban; nagyon egyetértek aszal, melyet Merbler elvtárs javasolt. Továbbá, meg kell kérdezni a titkárokat és ágit.proposokat a világszínvonal, munkafegyelem, stb, kérdésekben mi a vélemény, mit mondanak és mire hivatkoznak. Hermán elvtárs: megköszöni, - a VB nagy segítséget adott további munkájához. ______________________________________±o " -j;_________ ______ Í ' Mftk