Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1962-07-25
r ' * ~ ~ > : \4 ' " -FELJEGYZÉS "Az orvosi rendtartás végrehajtása" c. anyaghoz. A VIII.kerületi egészségügyi intézményekben az orvosok, illetőlej az egészségügyi doljozók - párttajsájtól függetlenül - az Orvosi Rendtartásra vonatkozó rendszabályokat betartják és ezzel kapcsolatban jellemző a VIII.kerületi Tanács Eü.Osztályának a Végrehajtó Bizottság felé tett helyzetjelentésében foglalt, mely szerint; " értékes eredménynek tartjuk azt, hogy az orvosetikai területen helyzetünk jónak mondható." Fontiekkel kapcsolatban semmiféle észrevétel az Elvtársak részéről nem volt, és ezért az orvosetikai kérdéssel jelenleg nem időszerű foglalkozni. Kétségtelen tényként kell megállapítani, hogy az egészségügyi intézetekben - főleg a kórházakban, valamint a körzetekben dol__ gozók a rendtartásban engedélyezett módon - pénzt, illetőleg ajánk r dékot elfogadnak. Ez ollón küzdeni az adott körülmények között -tokintettel az egészségügyi dolgozók, különösen a középkáderek rendkívül alacsony fizetésére - ugyancsak nem lenne indokolt. Az ajándék és pénz clfogaaása megszüntetéséhez nem adminisztratív intézkedésre van szükség, hanem azon egyenlőtlenségek megszüntetésére, amelyek az egészségügyi dolgozók bérezése terén fennállnak. Különösen vonatkozik ez a közópkáderokre, akiknek jelenleg 85o.~ - l,15o.-Ft“-*ig terjedő alapiliotm hlyük som a munkájuk,som képességük iránti megbecsülést nem fejezik ki, sem pedig megélhetésükre nem elegendő. Ugyancsak indokolatlan lenne az orvosoknál ezt élesen felvetni, miután - eltekintve ogy-két nagykőrostü, vezető pozicióban levő orvostól - az orvosok nagy többsége meglehetősen rosszul van fizetve. Különösen nem lehet küzdeni ez ellen azokon a helyeken, ahol az intézeti vezető professzorok, főorvosok - sáját bevallásuk szerint - nagy praxissal rendolkoznők, havi keresetük a többtizozer forintot is meghaladja. Rondkivül aszociálisnak tartjuk a jelenlegi határidős rendeletét, valamint az egészségügyi, illetve az orvosok bérezésére vonatkozó miniszteri utasitá bán foglaltaka, amely nem veszi figyelembe a szakorvosi képesítés megszerzése óta eltelt időt az illető bérének megállapításánál, hanem függetlenül az illető orvos szakképesítésétől, valamint kórházban eltöltött és magasabb beosztásban eltöltött időtől az orvosoknál?: azonosan 2,4Óo.-Ft körüli lletményt biztosit. így előfordulhat ilyan eset is, hogy 2o éves kórházi gyakorlat után adjunktus, a járóbeteg rendelésben azonos fizetést kap négy éves diplomával, ill, szakorvosi képesítéssel rendelkező orvossal. Nem beszélve arról, hogy a kórházban, illetőleg körzetben - a Rendtartás által hallgatólagosan engedélyezett - juttatásokat semmiképpen nem élvezhetik. Meg kell azt is mondani, hogy a határidős rendelet jelenlegi formája az intézeti másodorvosok körében állandó bizonytalansági érzetet tart fenn, mert két évnél hosszabb időre tervet senki sem tud magának készíteni, nem beszélve arról, hogy egyetlen más szakmában som alkalmazzák ezt a mo . különbözetést, Ezt csak abban a esetben lehet elérni, ha ) 5~