Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1962-05-02

- 15 -Kurucz elvtárs figyelmét is felhivom a jobboldali nézettel többet kell foglalkozni. Deák elvtársnőnek valszolva, egészséges légkörben folyik a vita, ezt el lehet mondani. A párt fegyelmi kérdése: vitatkozni kell többször is,az a véleményem, szépen és csúnyán vitatkozni, s az a helyes, hogy vitatkozunk, más eszközhöz ezen a téren akkor nyúlunk, mikor az illető pártszerűtlenül viselkedik, mert ha nem ezt tesz­­szük, elhallgatatj^fuk a szabad birálat légkörét. Egyetértek azzal, amit Balogh elvtárs mondott, hogy elsőson­­ban marxizmust is tanultunk mindnyájan, nemcsak Sztálin által kidolgozott kérdéseket, amiben szintén nem volt minden rossz, s döntő az is, hogy 1956-óta is tanultunk, ennek több mint 5 éve ezt hozzá kell tenni. Feladatok: konkrétabban kell kidolgozni, hol mit csinálunk, más a helyzet a Széchenyi Könyvtárban, mint a Szabó Ervin , Könyvtárban, Ruggyantában, stb. a politikai agitáció ideo­lógiai jellegű kérdéseit arra vigyük Aft, hogy meg tudják állapitani milyen kérdések körül kell legginkább segiteni. Kétszer-háromszor beszélgetni, vagy pártnapi előadót adni, Sfcsfc hogy a kongresszusig ezt a nagy munkát elvégezzük. Ezt vegyült még bele, - a 12. oldalon 5 határozati javaslattal egyetértek, - a 4. pont a./ pontjánál felelős nem az alap­szervezeti titkár, hanem nálunk legyen valaki. c. / pontnál a VB anyagát ismertessük a vezető propagandis­tákkal, titkárokkal is kellene ismertetni. d. / pontnak: a konkretizálás! munkát elvégezzük, az instruk­torokkal meg kell tárgyalni és elindítani abban az irányban, hogy a maga területen lássa , melyek a legfontosabb kérdések. Pataki elvtárs: határozati ^vaslathoz: csináljunk apparátus értekezletek ezek alapján, kapjunk megbizást, hogy kicsit konkrét szempontokat dolgozzunk ki, a példákat itt meghatá­­roznánk alapvonásaiban az adott területek felé mit vigyünk. A VB ezt a javaslatot jóváhagyta Idős elvtársak kérdése: magam is közéjük sorolom. Ténylegesen sok probléma akad,az idősebb elvtársak egyrészénél,egész más­kép merül fel a fiatalok között, voltam KISz vezetők között, egyszerű KISz tagok között könnyebben tudunk előrejutni, mint egynéhány idősnél. Sztálini kérdésekkel nem találkoztunk olyan ellenállással, egyetértek azzal, hogy ne hozzuk az anyagban. Jobboldali nézetek: a kerületek között mi készítettük el első­nek az anyagit, amit leadtunk az Ágit.Prop. Osztálynak, meg­próbáltuk mérlegelni s ténylegesen sokkal jobban el vannak rejt­ve a jobboldali nézetek, mint a balos nézetek. Szövetségi politika: nincs megfelelő, korszerű elég alapos tudományos igényt támasztható mü ma, mely a grfrmog szövetségi politika bonyolultságát bemutatná, a Bp.PB-nek van egy anyaga , ezen fog történni átjavitás, ezt elkérjük. [ | ' 4 2 . a—i )

Next

/
Thumbnails
Contents