Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1962-05-02

* ■ i- 7 -kritikusan nézték. Az is tény, helyesen állapitja meg az anyag, nevelni könnyebb, mint átnevelni, Iki már egyszer valamilyen kérdésben álláspontot foglalt el, nehezebb azt az ellenkezőjéről meggyőzni, mint azt a 18-2o-éves fiatalt, aki nem élte át a történelem keserű tapasztalatait, ame­lyen mi átmentünk. Nem jelenti azt, hogy lehetetlen, nekünk marxistáknak erő­feszítést kell kifejtenünk, előre is fogunk menni, hogy meggyőzzük azokat, akik nem helyes, szektás, dogmatikus, jobboldali, revizionisa nézeteket foglalnak el. gajtóval kapcsolatban: nem osztom azt a nézetet, melyet uhajda elvtárs kifejtett, néhol megjelent olyan cikk, mint­­rehabilitálni kellene nekünk a volt uralkodó osztályok képviselőit, abszolút helytelen politikai álláspont. Nem is ez volt a cikk tartalma, a cikk kicsengéséből, a pozitiv - z-s hős figurájából kiderül, hogy itt egészen másról van szó. Mi megszüntettük a kizsákmányoló osztályokat, -ez egy ab­szolút helyes marxista-3sninista politika volt és ezt megváltoztatni, ezért önkritiát gyakorolni helytelen akkor is, ha a kiszorítás politikájánál likvidációt alkalmaztunk. Nem arról van szó, hogy rehabilitáljunk, hanem az uj osz­tályhelyzetnek megfelelően már nem uralkodó osztály, már nem rendelkeznek azokkal a termelési eszközökkel, - ebben az uj helyzetben normális életfeltételt biztosítunk nekik, erről van szó,, rehabilitációt felvetni az egész kérdés megzavarása, összekeverése. Osont elvtárs: a kongresszusi anyagból szemináriumokat ve­zettem és így komoly tapasztalatokra tettem szert. Az anyag azért jó, mert az ott felmerült dolgokat tükrözi. A 2. oldalon: a nemzetközi erőviszonyok javunkra tolódtak el. - mondja az anyag. Viszont Hruscsov elvtárs i s csak azt mondta, "egyenlő erőviszonyaink vannak", - kis félelem van bennem, ne súlyozzuk túl a dolgokat. Nehezen tudom megérteni azt a megállapitást, hogy általában az öregek értetlenül állnak a dolgok megértésében. Nem tartom jónak ezt igy kimondani és nem tudom igy van-e ez? 1919-ben es 1956-ban sem jelentkeztek volna olyan egyértelműen az öregek ^a állásfoglalásuk más lett volna. A problémákat abban látom, és az anyag is foglalkozik vele, hogy tulajdohképpen nem jól tanítunk. Katedráról lefelé tanitunk, nem tudjuk kihozni a véleményeket. Nem vitatható el, hogy óriási fejlődés lát­szik végig az egész vonalon és nagy érdeklődés a nagy poli­tikai kérdések iránt és az állásfoglalás igen egészséges a legtöbb esetben, felszabadultsági érzés az, ami tapasztal­ható. Azt nem látom be, amit ^uhajda elvtárs emlitett a cikkekkel kapcsolatban, ha igy fogjuk fel a dolgokat, azt jelenti, hogy nem merünk kritikusan vitaszerüen^ önállóan újságcikk­ben állástfoglalni, - nem vagyunk felnőttek. Miért kell leszögezni, hogy 15 éven át a sztálini dogmák alap­ján nevelődtünk, nagyon nehéz ettől szaoadulni, ha állandóan mondogatjuk, a dolgokat a folyamatos mozgás állapotában kell vennünk, mindent úgy fogjunk fel, ahogy van. Az anyagot azért is tartom jónak, mert merszéen és praktikusan nyúl a kérdé­sekhez. Nem szabad levenni napirenderői ezeket a kérdéseket. Az emberek a XXII.Kongresszus 1 _______________ /\o ___________--,---.------------------------------———------’-----------------—------------T-

Next

/
Thumbnails
Contents