Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1961-09-20

ü * cjr* ^ folyamatos^ azonban - véleményünk szerint - helytelen az is, | hogy a fűtési berendezések /kazánok/ javítását október 1-re, ' próbafűtést október 1.5-re ütenezték be. A Gyógyászati Segédeszközök Gyárában szopt. 7-re tűzték ki a^felkészülésre vonatkozó tanácskozást, melyet a gyár igazga­tójának náslrányu elfoglaltsága miatt elhalasztottak* A vizs- I gálát időtartamáig azzal érdonben nem is foglalkoztak, és igy nem is csoda, hog'y ha télire való felkészülésj valamint a szociális állapotok igen rossz képet mutatnak, A F.11*Építőipari V* és az HM Szerelőlp, Vállalat helyzete eltér a többi vállalatoktól, e vállalatoknál a főbb szempont a dolgozók munkásszálláson való megfelelő;.elhelyezése, szociá­lis juttatások és a védőruhák biztosítása. E vonatkozásban a vállalatok kellő időben felkészültek, bár az említett két vál­lalat intézkedése és végrehajtása körül eltérések vannak, ami­­, _ re a jelentés még később kitér. Az_eddigiekből kitűnik, hogy a vállalatok különböző módon ké­szültek és készülnek fel a télre. Addig, anig az egyes helye­ken komoly helyet foglal el a télre való felkészülés, másik üzemekben, mint másodlagos kérdést kezelik. Az Állami Pénzverőben a téli felkészülése vonatkozó Írásos tervvel non rendelkeznek, ilyent nem készítettek. A vállalatvezetés szerint;a télire való felkészülés feladatait a TMK tervbe foglalják be, A bekért TMK terv,.azonban csak egy ’ vázlat,amely egyes főbb feladatokat tartalmaz, melyek sok esetben:nem is a téli felkészülésre vonatkoznak, abban sem fe­lelősök, sem határidők megjelölve nincsenek. A Tkrigádvizsgálat negállapitása szerint a pártszervezet augusz­tusban kellett volna, hogy foglalkozzon a téli felkészüléssel, /"-■< azonban azzal csak szajt emberben kívánnak foglalkozni, « 4 II c Az eddigiekből, a jelentkező hiányossogolc ellenére megállapít­ható, hogy a télire való felkészüléssel a vállalatok áöntőrészt komolyan foglalkoznak, A télire való felkészülés - olyan szempontból, hogy pl. a fűtő­anyag biztosítva, van, megfelelő védőöltözetek, munkaruhák nagy általánosságban megvannak - biztosítottnak láuszik. Kivételt képez a Gázmüvek, amely vállalatnál különleges probléma az, hogy az üzem szénellátasa terén és hozzátehető a lakosság ,/'r: ellátása terén ebből kifolyólag még nincsen minden rendben. Augusztus hó folyamán még az volt a helyzet, hogy a cseh msén irma"'*:; terén lemaradás volt és csak a szeptember első felében alakalt úgy a helyzet, hogy a csehek vállalt kötelezettségük­nek nagyobb részét - mint azt a LIGNXMEEX közölte - mégis le fogják szállítani. Amennyiben ez realizálódik,_ugy e tekintet­ben komolyabb fennakadás nem lesz, A szállítási lemaradások következtében szeptember végére várható, hogy a 3o.ooo to.szén törzskészlet 1,4.5oo to, fog csökkenni. "/ 4 e / • 1 V..I ———--------------------------------------------—------------------------------------------/ ____ ________________2 ~ ■ i —,--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—---------—-----------------------------—-----1—

Next

/
Thumbnails
Contents